Éppen a napokban panaszkodtak a lakosok arról, hogy talán sosem volt ilyen elhanyagolt a kerület, mint amilyen napjainkban: koszos, hajléktalanokkal van tele és a korábbi fejlesztések üteme is megtorpant. Ez annak fényében még inkább meglepő, hogy a kerület költségvetése rekordmagasságokban van. Immár csaknem 35 milliárd forint áll rendelkezésére a baloldali városvezetésnek, ám ez cseppet sem látszik meg a kerületen.

Újabb kormányzati támogatások érkeztek

A 3,2 milliárd, amivel bővült a költségvetés részben a pluszban beérkező állami forrásokból adódik. Az önkormányzat egyebek mellett szociális feladatokra, gyermekétkeztetéshez kapott kormányzati támogatást. A kibővült pénzügyi lehetőségek más aspektusra is rávilágítanak, mint az a költségvetés módosításából a képviselő-testületi ülés június 23-ai vitájában elhangzott.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

A helyi Fidesz frakcióvezetője, Vörös Tamás arról beszélt, hogy talán soha ennyi pénz nem állt rendelkezésére az önkormányzatnak, a baloldal viszont nem tud mit kezdeni vele, nincs víziója sem a kerület jövőéről. Miközben Pikó Andrásék folyamatosan kivéreztetésről beszéltek, addig a számok ennek az ellenkezőjét mutatják.

Pikó maga is úgy érzi, nagy lett rá a kabát

A baloldal újra elővette a régi lemezt, miszerint az önkormányzatnak folyamatos elvonásokkal kell szembenéznie, és ezzel kapcsolatban Pikó arra kérte a jobboldali frakciót, hogy szerezzen a kerületnek pénzt.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Vörös Tamás szerint ezzel a polgármester beismerte, hogy olyan feladatra vállalkozott, amit nem bír el. Képviselő-testületi többséggel, két baloldali országgyűlési képviselővel a háta mögött a helyben kisebbségben lévő fideszes frakciótól várja, hogy elvégezze azt, ami a polgármester feladata, lobbizni a kerületért. A kormánypárt helyi frakcióvezetője úgy látja ebben a helyzetben az lenne a helyes, ha a polgármester úgy érzi, hogy nem birkózik meg a feladattal, lemondana.

Ismét ordenáré volt a lámpavasazó momentumos

A vita mélypontját ezúttal is az ordenáré stílusáról hírhedt, a fideszeseket korábban akasztással fenyegető Szarvas Koppány Bendegúz szállította.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

A momentumos képviselő most azt találta mondani a vele egyet nem értőknek: Hazug, sunyi, pitiáner banda!