1995. szeptember 19-én este fél kilenckor felrobbant egy Mercedes 600-as autó a Práter utca 73. számú ház előtt. A luxusautóban lévő középkorú üzletember életét vesztette – számolt be másnap az Esti Hírlap. A lap a környékről úgy írt, hogy nagy számban fordulnak itt elő stricik, valutázók és hasonló üzletágak reprezentánsai. A Kurírnak nyilatkozó hölgy pedig egyenesen maffiatanyaként jellemzi a helyszínt, ahová még a rendőrök sem merik betenni a lábukat.

Fotó: Váraljai Szandra / Kurír

A robbanás súlyos károkat okozott a 73. számú épületben, ahol egy 30 éves arab származású férfi lakott családjával. A házat azóta elbontották, s sokáig üres telek tátongott a helyén, mígnem 2018-ban egy modern épületet emeltek ide.

Fotó: Google streetview

A detonáció következtében létrejött légnyomás olyan nagy volt, hogy a szomszédos házak és a közelben álló autók ablakait is kitörte. Sőt, egy gázvezeték is megrepedt, de azt rövid időn belül kijavították a szakemberek.

Ekkor még mindenki csak találgatott, hogy véletlen baleset vagy szándékos merénylet történt azon az estén. Nem sokkal később derült ki, hogy az elhunyt a palesztin Najjin Awad volt, aki leszámolás áldozata lett. A férfi – még a 80-as évek közepén érkezett Magyarországra és fogorvosnak készült, de tanulmányait nem fejezte be. Megnősült, két gyereke született és ruhaneműk kereskedelmével kezdett foglalkozni. A fő profilja azonban a valutázás volt, ami miatt a rendőrök előtt is ismert volt. A nyomozás eredményeként kiderült, hogy a merénylők TNT nevű robbanóanyagot használtak, amit a kocsi mellett álló kukába rejtettek, s távirányítással hoztak működésbe.

Fotó: Észak Magyarország

Csaknem egy évvel később ismét robbanás rázta meg a Práter utcát. Méghozzá az elsőtől néhány méterre, a Nosztalgia presszóba dobott be valaki egy kézigránátot. Az akció üzenet lehetett, ugyanis ekkor szerencsére nem történt személyi sérülés.

Hogy ki robbantott 28 évvel ezelőtt, azt máig nem lehet biztosan tudni, mindenesetre az elmúlt években felmerült a magyar alvilág egyik leghírhedtebb figurájának, Portik Tamásnak a neve is, akinek a pénzváltójaként és pénzmosójaként működhetett az arab áldozat.