Hiába dolgoznak erőn felül a kerületi rendőrök, ha legalább azt a támogatást nem kapják meg a város baloldali vezetésétől, amit 2019 előtt megkaptak, munkájuk szélmalomharccá válik. Pikóék alatt a korábbi rendpárti rendeleteket megnyirbálták, a polgárőrséget ellehetetlenítették, és a közterület-felügyelet megerősítse is csak ígérgetés maradt. Mindezek eredményét a lakosok már a bőrükön is érzik. Ahogyan az várható volt, a Blaha Lujza tér kontár módon történő felújítását követően visszaszállingóztak a térre a lumpen elemek és a drogosok. Már a Palotanegyed Blahához közeli része is „elesett”. Egy banda tartja rettegésben a Somogyi Béla utcában és annak környékén élőket, egészen a Gutenberg térig.
Nappal a téren fetrengenek az egyének, estére viszont behúzódnak a környező utcákba, ahol a kapualjakban vagy a lépcsőházakban lövik be magukat, végzik el a dolgukat és élnek nemi életet. A Somogyi Béla utca a gócpont, de a problémával erősen fertőzött a Stáhly, a Bródy Sándor és a többi közeli utca is. A Blaha Lujza téri közvécé a bázisuk– meséli egy Somogyi Béla utcai nő, aki fél, ezért neve elhallgatását kéri. Mint mondja: a lányok dolgozni járnak oda, a fiúk meg drogozni. A csapat összetétele időről időre változik, de van egy állandó kemény mag – meséli.
Drogszemét, fekália és használt óvszer marad utánuk
A Somogyi Béla utcai házakba naponta berontanak a szerfüggők. –Reggel is itt voltak– meséli Kati, a 10. számú ház egyik lakója, hozzátéve: a kukákat kiborogatják és végig szórják a szemetet. Kati szerint hiába zárják a kaput, addig rúgják, amíg az meg nem adja magát. Mint mondja: olykor ott is aludtak: levágták a pincelejáró lakatját és oda raktak egy matracot.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
– Korábban is előfordult egyszer-egyszer, hogy bejöttek a drogosok, hajléktalanok a házba, de tavasz óta rendszeresen megjelennek – meséli a Hírnyolcnak egy Stáhly utcai lakos, aki szintén a neve elhallgatását kérte, mert tart a drogos banda bosszújától. – Undorító, amit művelnek: itt lövik be magukat, végzik el a dolgukat, isznak, szexelnek és mindezek nyomait reggelente a lakók – felnőttek, gyerekek – is láthatják, hiszen itt marad minden utánuk: drogszemét, fekália, vizelet, szemét, összetört üvegek, használt óvszer – teszi hozzá forrásunk.
A gyerekek és a nők a legkiszolgáltatottabbak
Nem elég, hogy a drogosok jelenlétét el kell viselniük a lakóknak, a gyerekes családok még kiszolgáltatottabbak. Van, aki nem tudja megtenni, hogy mindig kísérgesse a gyereket, az egyik kisdiák pedig éppen a napokban nem jutott el a probléma miatt iskolába.

Megfélemlítik az ott lakókat. Fotó: Olvasói fotó
– Az egyik itt lakó gyerek annyira megijedt amikor meglátta, hogy ott vannak négyen-öten a kapualjban, hogy inkább visszaszaladt a lakásba. A rendőröket is ki kellett hívni – mondja az elkeseredett Stáhly utcai nő, aki szerint nem elég, hogy a közös helyiségeket leamortizálják ezek a személyek, de a magántulajdont sem tisztelik. – Van egy ritkán használt mosókonyha, ami az egyik lakáshoz tartozik, ugyanis korábban megvette egy lakó. Miután nem látott ott mozgást, egy hajléktalan feltörte és beköltözött.

Feltörték a mosókonyhát is. Fotó: Olvasói fotó
Tehát már a tulajdonunk sincs itt biztonságban – fogalmaz a forrásunk, aki azt is megosztotta a Hírnyolccal, hogy az elmúlt pár hónapban többször is megerősítették a kapu zárját, de ezek az alakok mindannyiszor berúgják az ajtót és bemennek.

Megerősítették a zárat a kapun. Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
Ugyanerről beszél István, a Somogyi Béla utca 7. számú házból. Ő azt is megmutatta nekünk, hogy hol rúgták be a kapujukat. – Értem én, hogy egy drogosnak is vannak jogai, de hadd legyen már nekünk is a normális élethez. István szerint a rendőrökre nem lehet panasz. – Le a kalappal előttük. Mindig jöttek, amikor hívtuk őket, minden tőlük telhetőt megtettek – fogalmazott.
Hiába fordultak a polgármesterhez a lakók…
A rendőrök a konkrét esetekhez kimennek intézkedni, de az csak tüneti kezelés. Itt rendszerszintű a probléma, éppen ezért fordultak a lakók a polgármesterhez panaszukkal. Ám Pikóéktól nem érkezett segítség. –A környékbeli házak lakosai petíciót indítottak a városvezetés felé, de semmi eredménye nem volt – árulta el egy névtelenséget kérő lakos. Egy másik – magát megnevezni nem kívánó – nő kifejtette: több mint 160 aláírás gyűlt össze a témában. – Ha másra nem is, arra jó volt, hogy a környék összefogott – mondta, hozzátéve: jó lenne, ha jövőre politikai változás lenne, mert ez a Pikó-csapat borzasztó.

Ezt a kaput is rendszeresen berúgják. Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
Magukat szervezték meg a lakosok
A lakosok jobb híján maguk szervezték meg a védelmüket. – Volt itt néhány markos férfi, aki összefogott a banda ellen – állítja Kati. Ezt erősíti meg egy másik nyilatkozó, aki azt is látta, amikor a házukban élő – jó erőben lévő – fiúk össze is verekedtek velük.
Drog és közösülés: A gyerekek szeme láttára zajlik minden – állítja egy lakó
Vissza kellene térni a rendpárti politikához…
– Rengeteg panaszt kapok a lakóktól, főleg a Blaha Lujza tér felújítása óta – mondja Vitályos Fanny közösségszervező, aki szerint gyakori jelenséggé vált a kapuk berúgása azzal a céllal, hogy különböző csapatok bejussanak a házakba, ami többször drogfogyasztással, lopással és betöréssel is társulhat.

Sokat romlott a közbiztonság az elmúlt években. Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc
– Emellett probléma az éjszakai randalírozás is, hiszen ezek az egyének agresszívek, fenyegetőek, megfélemlítő a jelenlétük – teszi hozzá. Vitályos Fanny szerint a megoldás a rendfenntartó erők fokozottabb közterületi jelenléte lenne. Mint mondja: bár Pikóék szeretnek mindig másra mutogatni, nekik éppen olyan nagy a felelősségük ebben a témában. Fontos, hogy a városvezetés támogassa a rendőrség munkáját, illetve vissza kell állítani a polgárőrséget, amit 2020-ban ellehetetlenítettek. Továbbá felül kell vizsgálni azoknak a rendpárti rendeleteknek a visszaépítését is, amit olyan lelkesem megnyirbált Pikó, amikor a polgármesteri székbe ült. Emellett a térfigyelő kamerák helyzetét is újra kell gondolni, például a Somogyi Béla utcában. Az, hogy a közbiztonság sokat romlott az elmúlt években, azt mindenki látja, sőt még Pikó is beismerte – összegez Vitályos Fanny, aki úgy véli: „Vissza kellene térni a rendpárti politikához a másra mutogatás helyett.”