A legutóbbi testületi ülésen az derült ki, hogy a polgármester és testülete vélhetően azt feltételezi: a józsefvárosiak szemét kiszúrhatja egy politikai nyilatkozattal, elég is lesz ennyi a közbiztonság javítását tekintve. Azt hihették, hogy a kerületiek nem látnak át a „szitán”, miszerint országos politikai adukártyát csinál a regnálása alatt leromlott helyi közbiztonságból. Az általa elmondottak szerint a közbiztonsági adatok nem rosszabbak, mint 2019-ben voltak.

Pedig aki a kerületben él, a saját bőrén érzi, hogy veszélyesek lettek este bizonyos utcák, visszatért a tömeges közterületi prostitúció, bódult drogfüggők vagy italozók vegzálják az embert, betörnek a lépcsőházakba és ott számos szagos és nem kívánatos dolgot csinálnak. Egyre több az agresszív fedél nélküli, akiknek a helyzete szintén megoldatlan.

Rettegnek a Palotanegyedben élők: A lépcsőházakban lövik magukat, szexelnek és végzik el a dolgukat a drogosok

További érdekesség volt az ülésen, hogy Pikó András a nyilatkozat megszavaztatására

nem hívta meg külön a kerületi rendőrkapitányt, nem hívta fel külön a figyelmét, hogy közbiztonsággal kapcsolatos témát tárgyal a testület.

Számára csak a politikai felhatalmazás volt a fontos, mert tudhatta, körmére égett az önkormányzat által elhanyagolt közbiztonság kérdése, így valamit lépnie kell. Valami olyat, ami jól hangzik, mégsem kell vele dolgozni, nem kell a költségvetést átcsoportosítani, maradhat minden úgy, ahogyan eddig „kimatekozták”…

Pikóék törölték el a korábbi, kerületi közbiztonság javítását célzó rendelkezéseket

A rendőrök dobálása miatt elsőfokon bűnösnek ítélt Szarvas Koppány Bendegúzzal (Momentum) a soraiban immár morálisan is támadja a rendőrséget a Pikó András vezette józsefvárosi baloldal.

Bíróság mondta ki: bűnös a józsefvárosi momentumos képviselő, Szarvas Koppány

A kerület vezetését négy éve gyakorló Pikó-csapat szerint az éppen ennyi idő alatt folyamatosan romló kerületi közbiztonság a rendőrségi feladatvégzés hiányosságai miatt alakult ki, és nekik ehhez semmi közük sincsen. Pedig éppen a helyi baloldal törölte el a közbiztonság erősítését célzó korábbi önkormányzati rendeleteket, szavazta le négy év alatt a közbiztonság erősítésére tett javaslatokat, és mulasztotta el az önkormányzathoz tartozó közterület-felügyelet megerősítését.

Közbiztonság: Pikó András szerint a számok tényleg rosszak

A mostani testületi ülésen egyébként újra leszavaztak a fideszes javaslatot, amely a gyenge eredményeket felmutató, de költséges – több százmilliós – Részvételi Költségvetési Iroda működésétől vont volna el pénzt, hogy a közterület-felügyeletnek adja, javítva ezzel annak közbiztonságot segítő tevékenységét,

Pikóék állítólag az utóbbi időben kaptak jelzéseket a romló közbiztonságról

– Valós megoldásokról, valós előterjesztések alapján érdemes tárgyalni. Ez a színvonal, amit önök itt művelnek, minősíthetetlen. Váratlanul idehoznak egy olyan kérdést, amely alapvető fontosságú a józsefvárosiak életében és csak 10 perccel az ülés kezdete előtt osztják ki, ráadásul ez egy teljesen kidolgozatlan anyag. Szégyenteljes, hogy a testületi ülésen egy 2 oldalas dokumentummal kívánják helyre tenni Józsefváros közbiztonságát! – mondta az ülésen Szilágyi Demeter fideszes képviselő.

Szilágyi Demeter: Valós megoldásokról, valós előterjesztések alapján érdemes tárgyalni. Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Vörös Tamás szerint, politikai pamflettel, egy nyilatkozattal álltak elő Pikóék „Javaslat Magyarország közbiztonságával kapcsolatos önkormányzati álláspont kinyilvánítására” címmel. Ebben pedig kimondja a baloldali vezetésű testület, hogy a helyzet kialakulásáért a rendőrség és az azt fenntartó állam a felelős.

Vörös Tamás politikai pamfletnek nevezte a kétoldalas beadványt. Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

– Miért kellene testületi döntés ahhoz, hogy Pikó András tárgyalásokat folytasson a közbiztonsággal kapcsolatban? Ez a dolga, mint polgármester. Ezt eddig is megtehette volna, hiszen Gyurcsány Ferenccel is tárgyalt, és ahhoz nem kért testületi felhatalmazást. Ez a kiáltvány pusztán arra szolgál, hogy lerázzák magukról a felelősséget – vélte a Józsefvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Pikó a rendőri vezetők háta mögött ócsárolta őket

Egyre inkább úgy tűnik, országos politikai babérokra törne Pikó András, hiszen nem ez az első eset, hogy országos szintre kíván emelni helyi ügyeket. A politikai nyilatkozatot sürgősséggel terjesztették a képviselő-testület elé, amit Pikó azzal indokolt, hogy az utóbbi hetekben a romló közbiztonsággal kapcsolatos jelzéseket kaptak a lakosoktól, valamit azzal is, hogy egyeztetni szeretne Pintér Sándor belügyminiszterrel, az országos és a budapesti rendőrfőkapitányával, amihez a képviselő-testület felhatalmazását kéri.

Pikó András úgy tesz, mintha városvezetőként a közbiztonsághoz semmi köze nem lenne. De a pogi az jár. Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Ugyanakkor az ülésre nem hogy az említett feleket nem hívta meg, de még csak a kerületi rendőrkapitánynak sem jelezte, hogy a közbiztonság is téma lesz, akinek így nem is volt lehetősége a rendvédelmi testületet nevében felszólalni.

Pikó polgármestersége óta romlik a közbiztonság

– Az elmúlt 13 év kudarca az, amit ebben a témában mintegy nyomorpornóként a Hírnyolc és a Metropol hétről hétre bemutat – mondta expozéjában Pikó megfeledkezve arról a tényről, hogy 2019-ig folyamatosan javultak a kerület közbiztonsági adatai és csak azóta, amióta ő a polgármester vett romló tendenciát ez a terület.

Vörös Tamás, a helyi Fidesz-KDNP frakcióvezetője erre reagálva elmondta: míg 2009-ben 394 ezer bűncselekmény történt az országban, addig 2022-ben 167 ezer, ami mintegy 60 százalékos csökkenés. Ezzel szemben Józsefvárosban csak az elmúlt évben 35 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma.

A fideszes politikus továbbá felvetette, hogy ha nincs felelőssége Pikónak, mi volt az oka, hogy folyamatosan leszavazta a kerületi közbiztonság megerősítésére tett javaslataikat?

Juharos Róbert szerint Pikóék az elmúlt négy évben csak romboltak. Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Juharos Róbert fideszes képviselő szerint ez a nyilatkozat egy nyílt beismerés, hogy 4 éven keresztül nem csináltak mást, mint romboltak, amivel 20 éves mélypontra szállították le a lakosok biztonságérzetét. Emellett azt is megígérte, hogy a Pikó utáni időszakban rendet fognak tenni.

Két éve nem vett fel új munkatársat a közterület-felügyelet

A vitában felmerült, hogy az elmúlt években kevesebb lett a kerületőr, a Polgármesteri Hivatal állományába tartozó közterület-felügyelet pedig két éve nem tud új munkatársat felvenni. A momentumos Sátly Balázs érezte, hogy ennélfogva gyenge lábakon áll a baloldal érvelése, miszerint ők mindent megtesznek a közbiztonság javításáért, ezért arról is döntöttek, hogy az önkormányzati ciklus utolsó évében kidolgoznak majd egy koncepciót, hogy hogyan tehetnék vonzóbbá a munkavállalók számára a józsefvárosi közterület-felügyeletet. Mindenesetre az is kiderült, hogy a közterület-felügyelők nettó átlagbére jóval – 110 ezer forinttal – alacsonyabb, mint például a polgármester egykori kampányfőnöke által vezetett Közösségi Részvételi Iroda munkatársainak az átlagbére.

Az előző városvezetés 5 milliárdot fordított a közbiztonság javítására

Szilágyi Demeter arról beszélt, hogy amikor Józsefvárost a polgári oldal vezette mintegy 5 milliárd forintot fordítottak a közbiztonság javítására. – Az ilyen és ehhez hasonló ügyekben tudunk partner lenni, de a politikai jellegű kétoldalas előterjesztések megszavazásában semmilyen szín alatt nem, mert azt a látszatot keltené, mintha ez valós megoldás lenne – fogalmazott a fideszes képviselő.