Fővárosi szinten a józsefvárosiak fizetik a legtöbbet azért, hogy a házuk előtt meg tudjanak állni autóval. Mindezt úgy, hogy a jövedelmeket tekintve messze nem ez az a kerület, ahol a legtehetősebbek élnek. Mégis átlagosan tízszer többet kell fizetniük, mint Budapest más részein élő polgártársaik. Azonban a lehetséges mintegy fél milliárd forintos bevétel, – ennyivel számolnak a polgármesteri hivatalban – úgy tűnik csábítóbb volt Pikó Andráséknak, mint a józsefvárosiak érdekei.

Őrjöngenek az autósok: a budapesti átlag tízszeresét fizetik az éves parkolási engedélyért

Amennyiben egy családban két jármű volt, akár százezres nagyságrendre is rúgott az éves várakozási engedélyért fizetendő díj. Na de mit kapnak azért a lakosok, hogy több tízezer forintot kivesznek Pikóék a családok zsebéből? Gyakorlatilag ugyanazt, amit korábban – az előző városvezetés ideje alatt – amikor ingyenes volt. Az egekbe emelt díjat azzal próbálták lenyomni a kerületiek torkán, hogy majd több lesz a hely, és könnyebb lesz a parkolás, mint korábban. Ami lehet, hogy így lett volna, ha menet közben nem számoltak volna fel többszáz parkolóhelyet a kerületben. Rádai Dániel alpolgármester a napokban vallotta be, hogy mintegy 400 parkolóhelyet szüntettek meg az elmúlt években. S bár minden úton-módon azt próbálják bizonygatni, hogy bizony könnyebb a parkolás. A lakosság ezt egyáltalán nem tapasztalja.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Így gyarapodnak a Pikó körül forgolódó haverok

A díj bevezetéséhez egy külsős céget is megbíztak – derült ki egy a lapunkhoz eljutott dokumentumból. A Mérnök SGK. Kft. nettó 296.500 forintért vizsgálta a parkolási díj emelésének aspektusait. A cég étvágya azonban ennél jóval nagyobb volt, ugyanis emellett további öt megbízást kapott Pikóéktól. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központon keresztül összesen 10. 336.500 forint + áfa értékben nyújtott be számlákat. És mindez miért érdekes? A vállalat vezetője, Sipos László, akinek a veje Bogatin Bence, Jámbor András országgyűlési képviselő régi harcostársa. Bogatin a Jámbor féle Kettős Mérce Blog Egyesület alelnöke. De apósa is éppoly elkötelezett a baloldal felé. Előszeretettel osztogatja a Párbeszéd posztjait a közösségi oldalán.

Százmilliókat talicskáztak ki Józsefvárosból

Nem ez az első est, hogy Pikóék haveroknak osztják a józsefvárosiak pénzét. A polgármester az első két évében több mint 130 millió osztott ki ismerősöknek. Pikó tanácsadói fizetési listáján szerepelt már korábbi MSZP-s és LMP-s önkormányzati képviselő, előbbiek táborát gyarapítja Molnár György korábbi szocialista politikus, aki most lakásügyekben ad tanácsokat Pikónak milliókért. De több tízmilliót talicskázott már ki Hőrich Ferenc ügyvéd is Józsefvárosból.

Több fronton szipolyozzák Józsefvárost a befolyásos baloldali háttéremberek