Pikó András: Az utóbbi időben nagy durvaságok vannak az utcán

Bányai Rudolf | 2020. 07. 31. – 12:41

Megtámadták a polgármester egyik gyermekét – derült ki egy csütörtöki lakossági fórumon, ahol Pikó András elismerte, hogy az utóbbi időben romlott a közbiztonság. A témát egy lakos hozta fel, aki szerint tarthatatlan állapotok uralkodnak a kerületben: a hajléktalanok száma megugrott és egyesek kifejezetten agresszíven viselkednek.  

© Fotó
Facebook.com/Józsefvárosi Önkormányzat

A polgármester elmondása szerint érzékeli a problémát, amelynek a családja is szenvedő alanya volt.

Az utóbbi időben nagy durvaságok vannak az utcán, nekem az egyik gyermekemet támadták meg

– fogalmazott Pikó András. Mint mondta: valami megváltozott. Szerinte azonban ez nem csak a VIII. kerületre igaz, hanem az egész városra.

A polgármester a járvány számlájára írná a közbiztonság romlását. Ahogyan azt is, hogy több hajléktalan van az utcákon. Állítása szerint a jelenséget kétféleképpen kezeli az önkormányzat. Szerződtek az egyik hajléktalanellátóval, akik utcai segítő szolgálatot teljesítenek majd. Másrészt felvették a kapcsolatot Budapest rendőrfőkapitányával és a kerületi rendőrkapitánnyal is. Mint fogalmazott: ebben az ügyben a rendőrség kikerülhetetlen. A Polgármesteri Hivatalhoz tartozó közterület-felügyelőknek ugyanis nincs mindenre jogosítványa: olyan ügyben járhatnak el, mint például az utcai italozás.

Újra lesz közbiztonsági kerekasztal…

Pikó András azt is mondta: október elsején megalakul a Józsefváros közös biztonságáért kerekasztal, ami havi szintet ülésezik és a kerületi közbiztonsági kérdéseket fogják ott megbeszélni: elsőként a droghelyzettel foglalkoznak majd. Emlékezetes, a korábbi években ilyen fórumot rendszeresen tartottak, az új városvezetés most újra felfedezi ezt a lehetőséget.

© Fotó
Hírnyolc

Házirend a bérházakba

A csütörtöki lakossági fórumot a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú bérházak lakói számára szervezték a házirend közös kialakítása érdekében. A fórumon felmerült a házgondoki rendszer kialakítása, a lomtalanítással kapcsolatos kérdések, az állagmegóvás és a közösségi együttélési problémák is.