Az önkormányzati bérlakások helyzetével kapcsolatban közöltünk interjút 2021 novemberében. Ebben Budaházy Gusztáv – aki évtizedek óta a bérlakásban élők szószólója – kifejtette, hogy szerinte a helyzet „katasztrofális” az ügyben. Elmondta, hogy a baloldali ígéretek ellenére semmi nem változott, illetve a helyzet a területen csak romlott.

Kirívó anomáliák, dílerek, lakásüzérek, rablók terhelik és nyomják bélyegüket a józsefvárosi bérlakásrendszerre

– mondta akkor. Budaházy, aki egyébként baloldali szimpatizáns, Pikó András kampányát is segítette. Szerinte „abban a pillanatban, hogy megnyerte a választást a magát baloldalinak és demokratikusnak mondó társaság, mindennek ellenébe ment.” Hozzátette: mindaddig a bérlakások ügyében érdemleges lépés nem történt, (…) „a másik nagy probléma a hajléktalanok beköltöztetése a bérlakásokba. Én, aki hajléktalanokat segítettem majd húsz éven keresztül, úgy vélem, hogy az azért nem megy, hogy más településről idejön valaki, bejelentkezik az egyik józsefvárosi hajléktalanellátóba, amivel itt is tud szavazni, majd utána kap itt egy lakást. A baloldal nagyon megbukna, ha ezt a réteget nem tudná maga mögött.”

Budaházy Gusztáv: Katasztrofális a bérlakások helyzete Józsefvárosban

Többek közt ezek a mondatok is elhangzottak az interjúban.

Az MSZP-s politikus fenti a kijelentéseket nem kifogásolta cikkünkben, ezt úgy lehet értelmezni, hogy ezekkel egyetért, azaz a kijelentések szerinte is helytállóak… Camara-Bereczki az interjúban egy mondatot sérelmezett, amely arra utalt, hogy ő három, különböző bérlakás felett rendelkezne a kerületben. A baloldali képviselő a pert elvesztette: a Fővárosi Ítélőtábla a keresetet elutasította. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Pikóékat is ugyanaz az ügyvédi iroda képviseli
Érdekesség, hogy az MSZP-s képviselőt a bíróságon ugyanaz az ügyvédi iroda képviselte, mint korábban Pikó András polgármestert vagy a Józsefvárosi Önkormányzatot egyes peres ügyekben. Persze ez lehet véletlen egybeesés… Ugyanakkor azt reméljük, hogy a Camara-Bereczki Ferenc Miklósra kirótt közel 480 ezer forintos perköltséget és az államnak fizetendő több mint 80 ezer forintos illetéket nem a józsefvárosiak pénzéből fizetteti ki a baloldali képviselő.

A fotó illusztráció.