Egy önkormányzati képviselő duplán felelős a kimondott szavaiért és tetteiért, hiszen az általa képviselteket is azonosítják vele. Ezért is furcsa, hogy a Százados negyed momentumos képviselője hogyan engedheti meg magának, hogy ordenáré stílusban kommunikáljon politikai ellenfeleivel.
Szarvas Koppány Bendegúz immár rendszeresen kocsmának tekinti a józsefvárosi képviselő-testületet. A januári ülésen bunkónak nevezte a jobboldali politikusokat, nemcsak őket magukat, hanem általuk a fél kerületet megsértve. De nem ez volt az első eset, hogy ilyen stílust enged meg magának a Demokratikus Koalícióból a Momentumba ejtőernyőzött politikus. Tavaly év végén egy performansszal próbálta dehumanizálni a polgári oldalt, odavetve nekik, hogy: „jár a keksz”.

Fotó: Hírnyolc
Pikó András polgármester ugyan időnként rászól, de láthatóan szemet huny a zabolátlan képviselőtársa megnyilvánulásai felett, amivel azonban a legmagasabb helyi döntéshozó szerv színvonalát ássa csupán alá. Nem kérdés, a vitának van helye a testületben, de a bunkó stílust máshová kellene tartogatni.
Szarvas Koppány Bendegúz kijelentései azonban nem ezzel érték el a mélypontot. Emlékezetes, hogy a képviselő korábban lámpavasra kívánta a fideszeseket, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy a vele egy platformon lévők kivessék maguk közül. Még Pikó András polgármester sem határolódott el tőle. A képviselő – aki ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt jelenleg is per folyik – arról is ábrándozott korábban, hogy békés tüntetések helyett vérnek kell folynia.
Mindezek fényében majd a Százados negyedieknek kell meghozni majd a döntést a következő választáson, hogy a jövőben is ilyen képviselőt szeretnének.