Nem vált be a józsefvárosi közterületi mobil vécé

Bányai Rudolf | 2020. 09. 14. – 08:53

Mégsem volt jó megoldás a józsefvárosi önkormányzat részéről a kerület tereire kihelyezett mobil wc? Erre utalt Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester elszólása, amikor a szeptember 10-ei képviselő-testületi ülésen elárulta, hogy a témában egyezettek a VIII. kerületi önkormányzattal, ahol a városvezetők szerint nem vált be a modell.  

© Fotó
Baranyai Attila/Hírnyolc

A köztisztaság javítása kiemelt programpontja volt Pikó András kampányának. Ezen belül nagy hangsúlyt kapott a polgármesteri programban a köztéri nyilvános illemhelyek üzemeltetése és új közvécék nyitása.

Ebből mindezidáig mindössze annyi teljesült, hogy tavasszal nyolc mobilvécét helyeztek ki kerületszerte, valamint csaknem egy éves csúszással megnyitották azt a két korszerű illemhelyet, amit már szinte kész állapotban örököltek meg az előző Sára Botond vezette önkormányzattól.

Az április végén kihelyezett mobil vécéket az önkormányzat szinte minden platformján népszerűsítette a polgármester, ám úgy tűnik a promóció ellenére a lakosság nem fogadta ezt kitörő örömmel. Többen azt találták aggályosnak, hogy nem megfelelően tisztítják azokat különösen a járványügyi helyzetre való tekintettel. A lakossági ellenérzések úgy tűnik eljutottak a Polgármesteri Hivatalba is, ám az elhibázott döntésről eddig nem kommunikált a városvezetés. A kellemetlen hírt a szomszédos kerület polgármester véletlenül szellőztethette meg.