Büszkén hirdeti az önkormányzat és a lapja, hogy pályázatot írtak ki 12 bérlakásra. A probléma ezzel mindössze annyi, hogy a jellemzően 22-54 négyzetméteres garzonlakások olyannyira lerobbant állapotban vannak, hogy legalább 6-9 millió forintot kell a felújításukra fordítani. Ezt pedig a bérlőnek kell megtennie, méghozzá 1 éven belül. Igaz, hogy az önkormányzat a felét visszatéríti, de azt is utólag, tehát a győztes pályázónak azt előre meg kell finanszíroznia. És hogy ez mennyiben van összhangban a Pikó kampányában ígértekkel? Azt döntsék el Önök.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Pikó még jelöltként 1100 üres, „a Fidesz által befalazott bérlakást” ígért oda a rászorulóknak. Ehhez képest a csaknem három évnyi polgármestersége alatt összesen 88 bérlakást írt ki pályázatra, és azoknak a döntő többségét több milliós felújítási kötelezettséggel, illetve –a legalacsonyabb mértékű – szociális lakbér helyett költségelvű és piaci!!! lakbérrel.

Vajon hány olyan rászoruló van a kerületben, aki több millió forinttal a zsebében meg tud pályázni egy bérlakást?

A pályázat részleteiről az önkormányzat egyik cégének az oldalán tájékozódhatnak.