A Józsefvárosi Önkormányzat ezúttal az esélyegyenlőségre és az egyenlő elbánásra vonatkozó alapelveket sértette meg az új közétkeztető kiválasztása során. A bírság mellett a Közbeszerzési Hatóság – amelnyek a döntése itt olvasható – megsemmisítette az ajánlati felhívást, a közbeszerzési dokumentációt és az ajánlatkérői döntéseket is, így továbbra sem oldódik meg megnyugtatóan az óvodások, iskolások és a szociális ellátásban részt vevők étkeztetésének kérdése.

„Pikó Andrásék alkalmatlansága miatt most már 60 millió forint bírságot szabott ki a Közbeszerzési Hatóság ebben a kérdésben” – mondta Szilágyi Demeter fideszes képviselő.

A helyi Fidesz felszólította a polgármestert, hogy alakítson ki olyan működési modellt, amely nem veszélyezteti a gyerekek és a szociális étkeztetésben résztvevők mindennapi ellátását, és azt kérték Pikó Andrástól, fejezze be azt a gyakorlatot, hogy a haveri körök és különböző érdekcsoportok kiszolgálása érdekében rendre és sorozatosan áthágják a közbeszerzési szabályokat.

A józsefvárosi menzabotrány még tavasszal robbant ki, amikor Pikó András kétes módon, a koronavírus-veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva egymaga döntött az előző, szabályos közbeszerzési eljárás során kiválasztott és élő szerződéssel rendelkező közétkeztető kirúgásáról, és egy új, külföldi tulajdonú céggel történő szerződéskötésről. A polgármester mindenféle verseny nélkül, megkérdőjelezhető módon írta alá a több százmillió forint összegű szerződést, így a Közbeszerzési Hatóság kénytelen volt érvényteleníteni azt. Sőt, bírságot is kiszabott: Pikó András szabálytalan eljárása miatt akkor 50 millió forintos büntetést kellett kifizetnie Józsefvárosnak.

A Pikó András által kiválasztott új cég megbukott egy NÉBIH ellenőrzésen is: 5 millió forint büntetést kellett fizetniük. Júliustól a józsefvárosi bölcsődék konyhája látta el a feladatot, szeptembertől pedig ideiglenesen egy közétkeztetési cég szolgáltat az azonnali jogvédelem hatálya alatt.

Az új szolgáltató kiválasztására kiírt szabálytalan eljárás, a bírság és a közbeszerzési dokumentáció megsemmisítése azonban továbbra is bizonytalanná teszi a szociális ellátásban részesülők étkeztetésének kérdését. 

A Józsefvárosi Önkormányzat szerint “jogilag értelmezhetetlen, több szempontból is kifogásolható döntést hozott a Közbeszerzési Döntőbizottság a Józsefvárosban kiírt közétkeztetési közbeszerzés ügyében. Az eljárás megakasztása és az újabb büntetés mondvacsinált, korábbi hasonló közbeszerzések esetében példátlan indokai felvetik a gyanút, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottságnak nem szakmai, hanem politikai motivációi vannak.”