Egymásnak feszült a két politikai oldal a képviselő-testület szeptember 22-ei ülésén a parkolás fizetőssé tételének vitájában. A polgármester és csapata amellett érvelt, hogy szükség van a parkolódíjak bevezetésére, mert kevés a hely és sok az autó. Sátly Balázs (Momentum) szerint ez egy fair, méltányos és igazságos megoldás.

Sátly Balázs középen
Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

A polgári oldal úgy látja, ez csak egy újabb sarc, amivel a baloldal sanyargatja a lakosságot. Vörös Tamás (Fidesz-KDNP) frakcióvezetői beszédében kiemelte, hogy a kizárólagos lakossági parkolást kellene bevezeti és nem a lakossági sarcot.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Pikó András ezalatt végig röhögcsélt, amit az ülést online követők is hallhattak, ugyanis bekapcsolva maradt a mikrofonja.

Pikó András polgármester és Rádai Dániel alpolgármester által beterjesztett előterjesztést a baloldali képviselők megszavazták, jövő év első napjától lép életbe.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Indokolatlanul szedik be a pénzeket

Ahogyan azt korábban megírtuk a baloldali városvezetés az általa csak „parkolási reformnak” nevezett rendelettel újabb és újabb forintokat húzna ki a józsefvárosi családok zsebéből, noha a kerület folyamatosan bővülő költségvetése – immár 35 milliárdból gazdálkodhatnak – ezt egyáltalán nem indokolná. Az eddig ingyenes lakossági várakozási engedély kiváltásáért ezentúl mélyen a zsebébe kell nyúlnia az itt élőknek.

 

Fotó: budapest.hu

A fizetendő összeget a Karácsony Gergely-féle parkolási zónákhoz igazították, a legtöbbet például a Palotanegyedben élőktől – A zóna – szedi be az önkormányzat: itt az első autó után 30 ezer az éves díj. A kerület középső zónájában 24 ezer, míg a külső részeken 18 ezer lesz az éves várakozási engedély ára.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

A nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak is fizetni kell

Fizetnie a tartós betegeken kívül szinte mindenkinek kell majd, beleértve a nyugdíjasokat és a nagycsaládosokat is, akiktől 9-15 ezer közötti összeget szednek be. A két autóval rendelkezők a második járművel „horror áron” parkolhatnak. Nekik egy évre 42-78 ezer forintba kerül majd a várakozási engedély.