Pár napos a hír, hogy a kormány megemeli a háziorvosok bérét – írta Kocsis Máté közösségi oldalán. A kerület országgyűlési képviselője szerint ez Józsefvárosban sovány vigasz számukra, mert Pikó András levélben fenyegeti őket, hogy felbontja a szerződésüket, ha nem viselkednek rendesen, ha nem látják el a betegeket. Pedig ellátják. Erejükön felül dolgoznak, különösen a járvány időszakában – tette hozzá Kocsis Máté.

„Sokukat személyesen is jól ismerem, lelkiismeretes emberek. Pikó levelét megalázónak, a kioktatást pökhendinek tartják. Azt mondják, éppen ők nem érik el a polgármester urat, a jól megfizetett udvartartása pedig a rendelési időket is képtelen helyesen kiírni az önkormányzat honlapjára”

– fogalmazott Józsefváros országgyűlési képviselője.

A háziorvosok szerint az egész szakmát megsértette Pikó András

A háziorvosoknak írt levél szerkesztőségünkhöz is eljutott. Ebben Pikó András azt írta: „panasz érkezett azzal kapcsolatban, hogy a betegeik nem tudják elérni Önöket telefonon, rendelési időben”. A levélben kioktatta őket, hogy teendőiket a veszélyhelyzetben is kötelesek ellátni, végül pedig azzal fenyegetőzött: „amennyiben a háziorvos a szerződésben vállalt kötelezettségeit az írásbeli felszólítás ellenére sem teljesítik, az Önkormányzat a szerződést indoklással felmondhatja”.

Az orvosok méltatlannak tartják, hogy az ügy kivizsgálása helyett a polgármester kollektíven fenyegeti az összes kerületi háziorvost, az egész szakmát megsértve ezzel. Szerintük a probléma több összetevőből áll, amit Pikó András figyelmen kívül hagyva támadt rá a kerületi egészségügyi dolgozókra. Mint megtudtuk: a háziorvosi rendelésekben a telefonközpont nem rendelkezik hívásvárakoztatással, így a beteg akkor is úgy érzékeli, hogy az orvos nem reagál a hívásra, amikor az éppen egy másik beteggel van vonalban. Ezt a problémát az orvosok – állításuk szerint – korábban jelezték az önkormányzatnak, ám arra a jelzésre nem érkezett semmilyen reakció.

Hibásan szerepeltek a rendelési idők az önkormányzat honlapján

A háziorvosok szerint a jelenlegi helyzetben egyébként is túlterheltek a vonalak, hiszen a járvány miatt a személyes találkozások helyett telefonon zajlik a rendelés, megnövekedtek az adminisztrációs teendők, ráadásul a problémát éppen az Önkormányzat tetézte azzal, hogy a kerület honlapján egy ideig tévesen szerepeltek a rendelési idők – felcserélték a páros és páratlan heteket – aminek köszönhetően egy-egy rendelést további hívásokkal terheltek meg.

Egyes orvosok csalódottságuknak is hangot adtak, mert állításuk szerint a rendelők részéről megfogalmazott igények – például a háziorvosok és a betegek közötti kommunikáció hatékonyabbá tétele – ügyében az Önkormányzat nem reagált, hallgatásba burkolódzott. Mint többen mondják: ha lakossági panaszt kap a polgármester, akkor azt egyénileg kell kivizsgálni és nem az összes orvost megfenyegetni. Van, aki úgy véli, hogy az ilyen méltatlan polgármesteri hangvétel miatt az is előfordulhat, hogy egyes orvosok egész egyszerűen megszűntetik a működésüket, a lakossági ellátás nehézségeinek a felelőssége pedig a polgármestert terheli majd.      

A cél az orvosok megtartása, nem az elüldözésük

Kocsis Máté szerint ilyen esetben egy felelősen gondolkodó polgármester mielőtt megfélemlít félszáz orvost, előbb tájékozódik. A kerület országgyűlési képviselője úgy véli, ha a polgármester vérig sérti a háziorvosokat, akkor könnyen elmennek máshova dolgozni, „van rájuk igény Pikó András új nyóckerén kívül is. Inkább becsüljük meg őket! A cél a megtartásuk lenne, nem az elüldözésük, mert a kerület ellátás nélkül marad” – fogalmazott. Majd arra kérte a polgármestert, a sértő levél miatt nyilvánosan kérjen bocsánatot a háziorvosoktól.

Sára Botond, Józsefváros korábbi polgármestere megdöbbentőnek tartotta Pikó András orvosokat fenyegető erőszakos fellépését. Szerinte: nem kellene sértegetni azokat, akik járvány idején erejükön felül dolgoznak a józsefvárosiakért. Főként, hogy ugyanez nem mondható el a polgármesterről – tette hozzá.