Június 26-án időközi választást tartanak Józsefvárosban, az ötös számú – Déri Miksa utca, Homok utca, Mátyás tér, Tavaszmező utca, József körút – határolta Települési Egyéni Választókerületben. A Csarnok negyed nagyobb részét magába foglaló terület 2020-ban maradt önkormányzati képviselő nélkül, amikor Balogh (Paci) Lajos elhunyt, a járvány miatt azonban csak most lehet megtartani a voksolást.

Fotó: Hírnyolc

A Fidesz-KDNP Gondos Juditot, a körzet korábbi képviselőjét indítja, aki szükséges ajánlások leadását követően elsőként vett nyilvántartásba a Helyi Választási Bizottság (HVB). Gondos Judit esélyeit jelzi, hogy 2019-ben mindössze 7 szavazattal maradt alul ellenfelétől.

A baloldal a Gyurcsány-pártból (DK) választott magának jelöltet Pityó László személyben. Azonban ahogyan országosan, itt helyben sincs teljes egyetértés, amit az is jelez, hogy a Párbeszéd csak az utolsó pillanatban állt be Pityó mögé. Ezt később „technikai hibával” magyarázták. Pityó László május 16-án vált hivatalos jelöltté, ekkor vette nyilvántartásba a HVB.

Sőt, egy DK-s helyett Józsefvárosban rögtön kettő is indul. Simon György korábbi józsefvárosi DK-s önkormányzati képviselő is megméreti magát, ezúttal a Szanyi Tibor-féle Igen Szolidaritás (ISZOMM) valamint a Munkáspárt támogatottjaként. Simon György a szükséges ajánlások összegyűjtését követően május 19-én lett hivatalosan is önkormányzati képviselőjelölt.

Hármukon kívül is ringbe szállhat még jelölt, ugyanis csütörtökön a HVB nyilvántartásba vette a Megoldás Mozgalmat, mint jelölőszervezetet.