Bocsánatot továbbra sem kért Szarvas Koppány Bendegúz momentumos önkormányzati képviselő, amiért a közelmúltban egy öblöset „cigányozott”, ellenben – ahogy fogalmazott – elégedett eddigi offline munkájával.
A rasszista momentumos képviselő ellen tüntettek józsefvárosi romák
Ugyanígy nyilatkoztak a baloldal önkormányzati képviselői is az egyik lakó erre vonatkozó kérdésére. Vörös Tamás, a Fidesz-KDNP helyi frakciójának vezetője szerint nem nekik kell elégedettnek lenniük, hanem a választóknak, akiknek majd lesz módjuk ítéletet mondani a képviselőkről a következő választáson.
Pikó pedig ezúttal sem határolódott el a momentumos bortányképviselőtől, a pártra hárította a lemondatás felelősségét.
Parkolási sarc és rollerkáosz
A november 10-i közmeghallgatáson témánkét szólhattak hozzá a megjelentek. Az első blokkban a még mindig problémát jelentő rollerkáosz és a lakosok éves várakozási díjának drasztikus emelése ügyében vonták kérdőre a városvezetőket. A baloldali politikusok azzal védekeztek, hogy túl sok volt a kiadott engedély, és azt várják az intézkedéstől, hogy tavaszra kevesebb legyen az utcákon parkoló autó.
Megszavazta a józsefvárosi baloldal: kivetik a sarcot a lakossági parkolásra
A momentumosokat faképnél hagyó Józsefváros Jövőjéért frakció MSZP-s vezetője, Veres Gábor egyenesen azt is megígérte, hogy parkolóházakat, mélygarázsokat építenek majd. Hogy mikor és miből, arra már nem tért ki.
Hajléktalanproblémák házon belül és kívül
Hangsúlyos kérdés volt a lakhatás, és keményen bírálták a pályázati rendszert a lakosok, mondván, több olyan lakás volt, ahol egyetlen pályázó volt csak, ami visszásságokra utalhat. Egy hölgy pedig arról tett panaszt, hogy az általa is lakott önkormányzati házba tudtuk nélkül hajléktalanokat költöztettek be. Emiatt élhetetlenné vált a ház, mert a közösségi együttélés alapvető szabályait sem tartja be az egyik új lakó.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc
A hajléktalanokkal kapcsolatosan több probléma is felmerült: például rendszeresebb takarítást kértek a lakók a Dankó utcai ház mélygarázsának lejáratánál, mert ott állandó és újratermelt az emberi ürülék és kosz.
Az önkormányzat embere szerint nem érdekük, hogy a lakosok jobban járjanak
Egy másik – önkormányzati házban élő – felszólaló a rezsielszámolással kapcsolatban kérte, hogy szereljenek fel hőmennyiségmérőt a házközponti fűtésű épületbe, mert az jobban mutatja a fogyasztást, amire telefonon azt a választ kapta az önkormányzat dolgozójától, hogy ne kérjen ilyet, mert az önkormányzatnak nem érdeke, hogy a lakók jobban járjanak.
Az előző vezetés felújíttatta, a mostani hagyja lerohadni
Az önkormányzat „eredményességét” jelzi az a történet, amit egy lakos osztott meg. Mint mondta: 2019 októberében felújították az önkormányzati bérházukban a zöldudvart 12 millió forintból, ami viszont mára teljesen kiszáradt, mert a gondozására már nem fordítottak energiát Pikóék.
A közmeghallgatáson szóba került továbbá a romló köztisztasági helyzet, a kukák hiánya, a bérházak házirendjének hiányosságai, a közterületi italozás, illetve a közterületi bűzölgő mobil vécék.