Józsefvárosba az utóbbi néhány évben 4 milliárd forint kormányzati támogatás érkezett egészségügyi fejlesztésekre

– emelte ki a február 17-ei képviselő-testületi ülésen Vörös Tamás. A Józsefvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta: a kormány az Egészséges Budapest Programjának keretében 2020-ban 462 millió forint támogatást biztosított a Szent Kozma Egészségügyi Központ infrastrukturális fejlesztésére, így eszközbeszerzésre, elavult egészségügyi eszközök, műszerek lecserélésére. 2021-ben pedig további 50 millió forintos kormányzati támogatásból az Auróra utcai szakrendelő új, 600 négyzetméter alapterületű, 3 szintes épületszárnyának tervezése indulhatott el. A kormány támogatásával 2,2 milliárd forintból megújult a Szentkirályi utcai Belgyógyászati és Hematológiai Klinika két épülete is.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

A képviselő-testületnek a mostani „beruházással” kapcsolatban csupán arról kellett döntenie, hogy hozzájárul a kormányzati fejlesztéshez. A csontsűrűség-mérő DEXA készülék beüzemelése már folyamatban van a Szent Kozma Egészségügyi Központban, a tervek szerint július 1-től tudják elkezdeni használni. Ekkor indulhat el a két új szakmai szolgáltatás (dietetika és szakpszichológia) is.

Korábban megújultak a háziorvosi rendelők, újjászületett a Szent Kozma

A baloldali vezetés elmúlt közel 2,5 éve alatt túl sok, az önkormányzathoz köthető egyészségügyi beruházásáról nem lehetett hallani a kerületben. Ugyanakkor a Kocsis Máté és Sára Botond polgármestersége idején megújult az összes kerületi háziorvosi rendelő és az Auróra utcai, Szent Kozma Egészségügyi Központ is.