Sokáig úgy tűnt, hogy elúszik a Somogyi Béla utca felújítása annak ellenére, hogy korábban a korszerűsítést a Blaha Lujza tér rendezésével egyidőben tervezték megvalósítani. Sára Botond és a lakosok összefogása nyomán született petíció azonban elegendő nyomásnak bizonyult, hogy az önkormányzati milliárdokon ülő Pikó András áldozzon erre az utcára is.

Beszélgethettek a lakók, de érdemi változtatás nem várható

Április 20-án a munkaterület átadását követő napon eszébe jutott a részvételiséget hangoztató önkormányzatnak, hogy a lakosok véleményét is ki kellene kérni, ezért egy fórumon bemutatták a felújítás terveit. Mint kiderült: az eredeti terveken változtattak, mégpedig oly módon, hogy a halszálkás helyett párhuzamos lesz a parkolás, ami azt jelenti, hogy jóval kevesebb megállási lehetősége az autósoknak, mint eddig. Ezzel a helyiek jelenleg is komoly parkolási feszültéseit tovább fokozza az autósüldöző politikájáról hírhedt baloldali városvezetés.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Rádai Dániel alpolgármester arról is beszámolt, hogy utcabútorok (például padok) nem lesznek, mert az nem fér bele a költségvetésükbe…

Az autósok járnak a legrosszabbul

„Borzasztó, hogy nem fűrészfogas lesz a parkolóhely, nem gondoltak ebbe bele szerintem” – mondta egy utcabeli, aki szerint már most is attól szenvednek a lakók, hogy nincs megállási lehetőség. „Nem tudnak annyi parkolóhelyet létesíteni amennyi igény volna” – érvelt az alpolgármester, akinek a szavaiból az sejlett ki, hogy a lehetőségek csökkentésével próbálják arra sarkallni a lakókat, hogy kevesebbet autózzanak.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Ezen kívül több lakossági észrevétel is érkezett: a felújítás ideje alatt a vállalkozók bevételkiesésének kompenzációja, a bokrok telepítésének problémája (amelyekbe csak a szemét gyűlik vagy éppen wc-nek használnak), illetve a közvilágítás kérdése is.

Szeptember végére készülhet el az utca, az iskolakezdés nem lesz egyszerű

A kivitelezési munkák májusban kezdődnek el, és várhatóan szeptember végére készülnek el – jelentették be. Az utca szakaszos lezárására nem találtak lehetőséget, a gyalogosforgalom azonban végig biztosított lesz. A Rákóczi útra a Márkus Emília utcán keresztül lehet kihajtani a munkálatok ideje alatt.

Megcsonkított Blaha Lujza téri tervek

A beszélgetésen érintették a Blaha Lujza tér felújítását is. Nagy Lili, a BKK projektvezetője elmondta: a korábbi tervekhez képest 20 fával több lesz, az aluljáró fejlesztésére pedig nem maradt keretük, és más elemek is kimaradtak az eredeti tervből.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Színes bérlői paletta a Corvin Áruházban

A Corvin Áruház kapcsán elhangzott, hogy amennyire lehetéséges volt, az eredeti tervekhez nyúltak vissza, és annak megfelelően nyeri vissza régi fényét az épület. A földszinten tovább működik a Spar, ezen a szinten, illetve az első emeletre és a pinceszintre kereskedelmi egységek, illetve bankfiók, patika, drogéria és fitnessterem is költözik, amelyek jövő év elején nyílhatnak meg. A további emeletekre irodák kerülnek, ezeket 2023 év végén adhatják át.