„Egy újabb év, egy újabb nyár telt el úgy, hogy a józsefvárosi gyerekek nem tudtak elmenni a káptalanfüredi táborba nyaralni” – mondta lapunknak Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő, aki a napokban személyesen is meggyőződött arról, hogyan pusztulnak az előző városvezetés idején már elkészült épületek.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Ami a legfájóbb – tette hozzá –, hogy állagmegóvásra egyáltalán nem költenek, holott komoly érték van Káptalanfüreden, aminek folyamatosan romlik az állapota. Egyfelől, mert nincs használatban, másrészt pedig Pikóék azon kívül, hogy tervezgetnek, az égvilágon semmilyen kézzelfogható dolgot nem csinálnak.

„Jelenleg rendkívül szomorú látványt nyújt a tábor, éppen ebben az időszakban, amikor gyermekzsivajnak kellene itt lennie. Ehelyett semmi mást nem látunk, mint hogy nő a gaz, tönkre mennek a szobák, amortizálódik az épületállomány, ami komoly felelősségi kérdéseket is felvet”

– értékelt Szilágyi Demeter.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Pedig – mint mondta a képviselő – minden lehetőség adott volt arra, hogy évekkel korábban elkészüljön a tábor és a kerületiek szolgálatába álljon. Pikóék viszont még most is csak a főépületet tervezgetik(!), pedig már három évvel ezelőtt – az önkormányzati választások idején – az összes lakóház készen volt és a pénz is meg volt arra, hogy befejezhessék.

Fapadosra faragták volna a beruházást, ezért bukták el majdnem az állami forrást

Ehelyett egy hosszadalmas huzavona történt: a tesze-tosza városvezetés addig töketlenkedett, amíg megemelkedtek az építkezési költségek, így lecsökkentették a műszaki tartalmat, amit az EMMI, mint támogató, már nem tudott elfogadni, hiszen nem egy fapados beruházásra adott milliárdokat. Pikó erre hisztérikus kommunikációs hadjáratba kezdett.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Kocsis Máté – a kerület akkori országgyűlési képviselője – viszont visszaszerezte az állami támogatást. A pénzt azzal a feltétellel kapta vissza a kerület, hogy Pikóék vállalták a lefaragott tételek visszaépítését. Most pedig ismét csak tervezgetnek, és a jelek szerint 2024 nyara előtt biztosan nem lesz készen az üdülő. Felmerül a kérdés, hogy vajon azért húzzák-e az időt addig, hogy az önkormányzati választási kampány részévé tehessék a beruházást… Szilágyi Demeter szerint ha ez tényleg így van, akkor azért roppant szomorú, mert a józsefvárosi gyerekek kárára csinálnak a gyerektábor ügyéből kampányfogást.

Az elmutyizott strand esete

Káptalanfüreden az üdülő mellett Balaton-parti strandja is van az önkormányzatnak, pontosabban a józsefvárosi lakosoknak. Ám ezzel sem sikerült jól gazdálkodnia a Pikó-féle városvezetésnek. Az önkormányzat beengedte a strand területére az egyik haveri vitorláscéget, méghozzá szabályosság szempontjából egy számtalan sebtől vérző ügyleten keresztül.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Pikó a kezdetekben ezt egy nagyon előnyös szerződésként aposztrofálta, amikor azonban kiderült a mutyi – amibe Pikó egyik DK-s embere is belebukott –, a ballasztól szabadulni kívánó polgármester egyszerűen elhárította magáról a felelősséget.

„Az önkormányzat perben áll a vitorlás társasággal, ami eleve nem következett volna be, ha nem kötnek velük szerződést. Most már ezt visszacsinálni nem lehet, s anyagi károkat fog jelenteni az önkormányzat, így a józsefvárosiak számára, a vitorlás cég pedig nyerészkedik továbbra is. Most már hiába kapálózik az önkormányzat, ez a per lehet, hogy évekig el fog húzódni, s a strand területe eközben amortizálódik”

– fejtette ki Szilágyi Demeter.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Ez utóbbi szinte borítékolható, hiszen az önkormányzat szemmel láthatóan kettős játékot űz. Bár bírósági végzés is van arról, hogy a vitorlásklubnak el kell hagynia a terepet, úgy tűnik, hogy nekik nem áll ilyesmi a szándékukban. Pikó sajtófőnöke pedig a napokban azt nyilatkozta a Mandinernek, hogy „az önkormányzat nem kíván kilakoltatási pert indítani és hatósági segítséggel kiüríttetni a területet.

Úgy tűnik mutyi ide vagy oda, a haveri cég fontosabb az önkormányzatnak, mint a józsefvárosiak.

Tények-dátumok

  • 2019 októberében befejező stádiumban vették át Pikóék a beruházást: a lakóépületek álltak, konyha, sportpályák, néhány kiszolgáló egység hiányzott
  • A megemelkedett költségek miatt lefaragták a műszaki tartalmat: fűtés, konyha, védőnői szoba, ezért 2020 decemberében az EMMI a módosító kérelmet elutasította
  • Pikó 2021 január első napjaiban kommunikációs hadjáratot folytat
  • Kocsis Máté 2021 január 6-án közli újra megkapja a kerület a támogatást, ha kérelmezi
  • 2021 tavaszán Pikóék visszautalják az állami támogatást
  • Hosszú huzavona után mégis vállalják, hogy visszaépítik a lefaragott tételeket, így 2021 szeptemberében megköttetett az új támogatói szerződés, amelynek felhasználási ideje június 1.
  • 2022 április-októberig újra tervezgetnek
  • TERVEK: 2023 januárjában indítanák az építkezést, amit 2024 májusában fejeznék be.