Nem elegáns, ha valaki politikusként viselkedik, majd kényelmesen belehelyezkedik valamiféle szakértői – politikán kívüli – szerepbe – szólalt fel Vörös Tamás, miután Iványi Gábor a józsefvárosi képviselő-testület előtt szinte fenyegetőzött, hogy ha nem kap pénzt, félezer hajléktalan jelenik meg az utcákon.

Iványi Gábor megfenyegette Józsefvárost, ha nem kap pénzt, 500 hajléktalan köt ki az utcán

Iványi egyháza „az ateizmussal erősen átitatott baloldal” szövetségese

A Józsefvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint Iványi Gábor politikai szereplő, hiszen olyan kérdésekben is közéleti szerepet vállal, ami nem kapcsolódik humanitárius tevékenységéhez.

„A legaktívabban politizáló egyházat vezeti, amelyről sokat elárul, hogy az ateista filozófiával erősen átitatott progresszív baloldali pártok kedvence”– jellemezte Vörös Tamás az Iványi alapította Magyar Evangéliumi Testvérközösséget és az Oltalom Karitatív Egyesületet.

Iványi 30 éve vezeti civilszervezeteit, de nem tudta vagy akarta elárulni, hány hajléktalant jelentettek be a Dankó utcai ellátóba

A jobboldali politikus abszurdnak tartja, hogy Iványi Gábor úgy ment el a képviselő-testületi ülésre, hogy a legalapvetőbb kérdésekre sem tudott – vagy nem volt hajlandó – válaszolni, ami a szervezetei működésével kapcsolatos. Példaként említve, hogy hány hajléktalant látnak el, vagy éppen hányan vannak a Dankó utcai ellátóba bejelentkezve, és ezáltal lakcímkártyával ellátva, ami Vörös Tamás szerint Iványinak szemmel láthatóan kellemetlen téma volt.

Vörös Tamás
Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

„Józsefvárosban, az Önökénél nincs népszerűtlenebb szervezet” – fogalmazott a frakcióvezető, amit azzal magyarázott, hogy Iványiék több mint 30 éves tevékenysége nem hozott megoldást, és nem is oldott meg semmit. Vörös Tamás úgy látja a józsefvárosiak többsége szerint jobb lenne, ha Iványiék megszűntetnék tevékenységüket a kerületben.

Gettónapló: A „jóságos” Iványi hozta Józsefvárosra a tarthatatlan hajléktalanhelyzetet

„Iványit senki nem kényszerítette, hogy olyan feladatokat vállaljon, aminek nem volt fedezete”

Vörös Tamás abszurdnak tartja, hogy miután Iványiék nem fizettek munkavállalóik után járulékokat, a Józsefvárosi Önkormányzat gyűjtést rendez a javukra mintegy legitimálva a költségvetésével trükköző szervezetet. A fideszes politikus azzal folytatta: bár Iványi mindenért a kormányt okolja, a saját szervezeteiért, azok működéséért ő a felelős, ahogyan azért is, hogy túlterjeszkedett anyagi lehetőségein. „Senki nem kényszerítette Önt arra, hogy olyan feladatokat vállaljon, aminek nem volt meg a fedezete” – fogalmazott Vörös Tamás, aki felháborodott azon is, hogy Iványi éppen azoktól a józsefvárosi emberektől veszi el a pénzt, akiknek segíteni kellene.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

„A józsefvárosiak nap mint nap szembesülnek azzal, hogy Józsefváros közterületein ellátatlanul vannak a hajléktalanok, és amiben Iványi Gáborék semmilyen megoldást nem tudtak felmutatni, viszont állandóan a markukat tartják” – emelte ki a frakcióvezető.