Az idősek világnapja alkalmából Szüreti Mulatságra invitálta Józsefváros szépkorúit a Népszínház Kör a Polgári Értékekért egyesület. Sára Botond köszöntőjében hangsúlyozta: amit a szépkorúak egy élet munkájával tettek a fiatalabb generációk biztonságosabb életének érdekében, illetve az elmúlt időszakban is ahogyan a járvány alatt segítettek a családjaikon, azért tisztelet, hála és megbecsülés jár.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Tisztelet és megbecsülés az időseknek

Ezt a tiszteletet és megbecsülést igyekezett kifejezni még városvezetőként is elődjével, Kocsis Mátéval egyetemben. Nem véletlenül nyerte el néhány éve Józsefváros az Idősbarát Önkormányzat díjat – hangsúlyozta, példaként említve az egészségbiztonságért tett intézkedéseket – Szent Kozma rendelő felújítása, szűrőszombatok, rendelők rekonstrukciója, háziorvosok megtartására tett erőfeszítések, mentőállomás megnyitásának támogatása, illetve a szolgáltatások színvonalának emelését – szabadidős programok, kedvezményes úszás és színházlátogatás biztosítása.

A baloldal számos korábbi lehetőséget megszüntetett

Sára Botond szomorúnak tartja, hogy az új városvezetés jobb pénzügyi lehetőségeihez képest – 4 milliárddal több az éves költségvetés, mint korábban – sok korábban meglévő intézkedést és szolgáltatást megszüntetett. Mint mondta: nem tartották fontosnak a balatoni nyaralás, illetve a ingyenes színházlátogatás lehetőségét – utalva arra, hogy korábban ingyenesen járhattak a 65 év felettiek a Turay Ida Színházba, az Erkel Színházba pedig jelentős kedvezménnyel –, a Józsefvárosi Galériát bezárták, és a közbiztonságra is sok a lakossági panasz. Végül azzal a jó hírrel zárta a beszédét, hogy több mint 400 kerületi szépkorúnak lehetősége lesz a Turay Ida Színházban egy ingyenes színielőadás megtekintésére. Szeretnénk, ha nem önök lennének az áldozatai a jelenlegi városvezetés szomorú döntéseinek – zárta beszédét Sára Botond.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Nyugdíjprémiummal, 13 havi nyugdíjjal segít a kormány

Kocsis Máté, a kerület országgyűlési képviselője személyesen nem tudott jelen lenni, így levélben köszöntötte a kerületi szépkorúakat. Mint írta: nehéz év áll mögöttünk, de az oltásoknak – amelynek felvételére mindenkit bíztatott – most újra együtt lehetünk. A vakcináknak köszönhetően mindenkinél gyorsabban újraindították a gazdaságot, amelynek a növekedés idén biztosan meghaladja az 5,5 százalékot, amiből a nyugdíjasoknak is részesülni kell, ezért a kormány novemberben minden nyugdíjasnak egységesen 80 ezer forint nyugdíjprémiumot fizet, illetve folytatja a 13 havi nyugdíj visszaépítését. Kocsis Máté megjegyezte, hogy a baloldal kormányzása alatt se nyugdíjprémium, se kompenzáció nem volt, de még egyhavi nyugdíjat el is vettek. „Nem fogjuk hagyni, hogy a baloldal megnehezítse az idősek életét, megélhetését!” – fogalmazott.

Zenés, táncos mulatság

A köszöntők után a Megasztár ötödik évadának felfedezettje, Kökény Attila lépett színpadra, aki többek között Máté Péter slágereket is hozott erre az alkalomra. Őt Csordás Tibor, a Fiesta egykori frontembere követte. A két zenei produkciót követően a Pesty Party Showband műsora szórakoztatta a megjelenteket.