A TÁRKI közvéleménykutatásában az elmúlt két évet értékelte több mint ezer józsefvárosi – osztotta meg az önkormányzat weboldala. A válaszolók tízes skálán közepesnél rosszabbnak, 4,98-ra értékelték Pikó András és csapata eddigi munkáját. Érdekesség, hogy a legrosszabb osztályzatot éppen onnan kapta a polgármester, ahol az egyik legnagyobb arányban szavaztak a baloldalra: a palotanegyediektől 10-ből mindössze 4,65-ot kapott.

A józsefvárosiak fele elköltözne innen

A felmérésből az is kiderül, hogy a józsefvárosiak lokálpatrióták, azaz szeretnek itt élni. 87 százalék nyilatkozott úgy, hogy szereti a kerületet. Éles kritika a baloldali városvezetésnek azonban az, hogy a válaszadók csaknem fele – 48 % – gondolkodik azon, hogy elköltözne innen.

Fotó: Baranyai Attila

Szintén nagy pofon Pikó Andráséknak, hogy a felmérés résztvevői több olyan területtel nem elégedettek, amellyel a baloldal látványosan kampányolt. Ilyen a korrupció, a szociális támogatások, amely ügyekben az emberek közel harmada inkább úgy érzi, hogy romlott a helyzet, fele pedig, hogy nem változott pozitív irányba. Pedig tavaly még antikorrupciós stratégiát is elfogadott a képviselő-testület. Mindhiába. A lakossági megítélésben vélhetően közrejátszhatott, hogy a baloldali városvezetés botrányos és mutyigyanús ügyei – menzabotrány, vitorlásmutyi, csaló alkalmazott – egymást érték az elmúlt időszakban.

Fotó: Józsefvárosi Fidesz Facebook-oldal

Elégedetlenség a köztisztasági állapotok miatt

Hasonlóan rossz véleménnyel vannak a lakosok a kerületi köztisztaságról is. Pedig polgármesterjelölti kampányában Pikó András kiemelt ügyként kezelte: azt ígérte megduplázzák az erre a területre fordítandó forrásokat. Ehelyett azonban a fővárosi kukák felét leszerelték a kerület utcáiról, tereiről. Ennek meg is lett az eredménye, csaknem minden harmadik ember – 28,3 százalék – szerint romlott Józsefvárosban a köztisztaság, de további 46 százaléka szerint sem javult.

Fotó: Olvasói fotó

A lakosok továbbá nem elégedettek az önkormányzat anyagi forrásainak a felhasználásával sem. Minden területre – közbiztonság, egészségügy, bérlakás, óvoda, bölcsőde – több önkormányzati pénzt fordítanának. Nem is csoda, hisz jelenleg, a lehetőségeihez képest jóval kevesebb forrást használ fel Józsefváros. 3,4 milliárdos általános tartalék mellett 1,4 milliárd forintja van a kerületnek a korábbi évekből, aminek az eredetét hónapok óta nem tudja tisztázni a városvezetés.