Kikerültek az utcanévtáblák, ezzel hivatalosan is Benyovszky Móricz nevét viseli az Orczy parknál lévő közterület. Az alkalomra szervezett ünnepségen G. Németh György, a Benyovszky Móricz Társaság elnöke kiemelte: ezentúl az erre utazók nap mint nap találkozhatnak Benyovszky nevével.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

„Büszkék vagyunk, hogy egy ilyen nemes magyar katona, világutazó, felfedező, hajós neve ily módon is megjelenik, ami hozzájárul, hogy még többen megtudják ki is volt Benyovszky Móricz” – fogalmazott a társaság elnöke.

Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár arról beszélt: méltán lehet büszke Benyovszky Móriczra a magyarság és mindenki, aki a magyar hazában élt, valamint büszkék lehetnek a lengyelek is.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

„Ő volt az, aki utazásai során négy kontinenst érintett, életútja során pedig több ország történelmébe írta be magát” – fogalmazott. Hozzátéve örömmel tölti el, hogy a Benyovszky életútját feldolgozó musical nem csak Magyarországon, hanem a határokon túl is látható.

Az ünnepségen Lengyelország nagykövetsége is képviseltette magát, valamint jelen Takács Bence, a Honvédelmi Minisztérium delegáltja, illetve Erőss Gábor, Józsefváros alpolgármestere.