Filmforgatás miatt harmadik hete tartanak elzárva rengeteg parkolóhelyet a Palotanegyedben – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Szilágyi Demeter (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő. Az elzárt parkolóhelyek miatt sem rendesen közlekedni, sem parkolni nem tudnak az ott lakók, de Szilágyi Demeter szerint a legbosszantóbb az egészben, hogy

a lezárt helyek többsége üresen áll.

Emlékezetes, a polgári városvezetés 2017-ben úgy döntött, nem engedi filmforgatások céljára ilyen mértékben használni a közterületeket. A baloldali városvezetés ezt nem tartja fontosnak, nem foglalkozik vele. A környék pedig élhetetlen – hangsúlyozta a képviselő, aki a következő testületi ülésen kezdeményezni fogja a korábbi szabályozás visszaállítását.

Régóta problémás a parkolás a Palotanegyedben (is), ami fizetős lehet

A meglévő parkolóhelyek jelentősen csökkenhetnek a Palotanegyedben, miután a júliusban Pikó András baloldali szövetsége a negyed parkolási rendszerének átalakításáról döntött.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Ezzel cseng össze, hogy a baloldal azt sem tudja garantálni, hogy a városrészben mindenkinek lesz parkolóhelye, azt pedig pláne nem, hogy ingyen – ezt mondta Sátly Balázs, a Pikó Andrást támogató frakció vezetője a Civilek a Palotanegyedért Egyesület novemberi lakossági fórumán.

„Pofátlanul sok” forgatás nehezíti a parkolást szerte Józsefvárosban

A filmforgatások miatti parkolóhely lezárások Józsefváros más részein is sok borsot törnek a lakosok orra alá. Legutóbb egy olvasónk számolt be arról, hogy a Baross utca környékén mintegy 80 autó parkolóhelyét vették el ebből a célból. Olvasónk szerint korábban ilyen alkalmakkor biztosítottak közeli alternatív helyet az érintett autósoknak, ám most – ha biztosítanak egyáltalán – csak a helyszíntől messze.