Egy férfi a gyanú szerint kockakővel törte be Józsefvárosban, a Rákóczi úton a Keleti pályaudvar felé közlekedő 8E busz ablakát 2021. július 3-án 21 óra 30 perc körül – írja a Police.hu.

Bár az utastérbe repülő kő nem talált el senkit, az üvegszilánkok felsértették egy édesanyjával utazó négyhónapos csecsemő fejét. A vérző babát a kerületi rendőrök járőrautóval vitték kórházba, ahol könnyű sérülésekkel látták el.

A minden részletre kiterjedő nyomozást követően a fővárosi rendőrök három nappal később, július 6-án fogták el a feltételezett elkövetőt. Az eljárás adatai szerint a VIII. kerületben élő férfi az elmúlt hónapokban további hat alkalommal dobta meg kővel a környéken közlekedő buszokat. Az csak a vakszerencsének köszönhető, hogy azokban az esetekben senki sem sérült meg.

A közlekedési nyomozók a 38 éves L. Norbertet hétrendbeli közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A férfi nem tett vallomást.