„A gerendák tönkremenetele olyan mértékű, hogy szerkezetileg veszélyes állapot alakult ki”, „a korlát bizonytalansága miatt veszélyes állapot alakult ki”, „a födémszakaszok egy részénél számos gombafertőzés előfordul”, az összes faanyagú födémet veszélyes állapotúnak minősítjük” – ilyen megállapításokra jutott Mózes László statikus, amikor 2022. júniusában felmérte a Tömő utca 17. szám alatti nagyobb részt önkormányzati tulajdonú házat. A szakember akkori véleménye szerint az életveszélyes épület fél éven belüli kiürítése vált szükségessé. Azóta eltelt másfél év és két lakásban még mindig bérlők élnek. Az önkormányzat pedig a teljes kiürítés helyett azzal van elfoglalva, hogy profitmaximalizálásra hivatkozva, üzletelget az épület három magántulajdonú lakása kérdésében – derült ki egy előterjesztésből, amelyet a Költségvetési- és Pénzügyi Bizottsági ülésen tárgyaltak.
A profit az első
„Minél több magántulajdonossal sikerül megegyeznie az önkormányzatnak, ezáltal minél nagyobb tulajdoni hányadot szerez a tárgyi lakóépületben, annál nagyobb esélye lesz a későbbi értékesítés során az elérhető bevétel (vételár) maximalizálására”
– írják le maguk a bizottság elé került anyagokban.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
Tehát saját bevallásuk szerint a Pikó András-féle városvezetésnek fontosabb a magasabb nyereség elérésének lehetősége, mint a Tömő utca 17. számú házban lakók egészsége, testi épsége.
A helyzetet ráadásul tovább súlyosbítja, hogy az omladozó ház kezelője az Önkormányzat cége, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Közös Képviseleti és Házkezelési Divíziója, amely úgy tűnik az épület állagának megóvására nem fordított kellő figyelmet.
A lakók szerint balesetveszélyes állapotban vannak a bérházak és lakások
Ám nem a Tömő utca 17. számú ház az egyetlen önkormányzati épület, amely borzalmas állapotban van. Az elmúlt hónapokban vizes, penészes falakról, rendszeres beázásokról, omladozó vakolatról számoltak be olvasóink.
A Diószegi uta 18. számú házban például arról panaszkodtak bérlők, hogy a folyosók és a lakások is áznak, egy Sárkány utcai lakos szerint a házuk siralmas állapotban van, ráadásul süllyed is. Egy Népszínház utcai bérleményből pedig ki kellett költöznie az ott lakó idős férfinek, mert leszakadt a plafon.
Az ígért bérlakáspályázatok töredéke valósult csak meg
Pikó András a 2019-es választási kampányában azt ígérte a józsefvárosiaknak, hogy a kerületben 1100 üres bérlakás van, amit a neve mellé tett x reményében oda is ígért a rászorulóknak. Ennek a vállalt mennyiségnek az elmúlt 4 év alatt csak elenyésző részét, mintegy 15 százalékát sikerült megpályáztatniuk.
Ráadásul a kiírt bérlakások jelentős hányadát a pályázóknak maguknak kellett lakható állapotba hozniuk, több millió forintos beruházással. Azaz éppen nem a rászorulók, hanem a tehetősebbek indulhattak csak a pályázaton.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
A lakáspályázati rendszer furcsaságai
A bérlakások pályázati rendszerét úgy alakították ki Pikó Andrásék, hogy jelenleg egy messziről jött hajléktalannak könnyebb lakáshoz jutni, mint a bérlakásra váró józsefvárosiaknak. Míg egy kerületi lakosnak minimum egy éves bejelentett tartózkodást kell igazolnia, addig például az ország más tájairól érkező fedél nélkülinek elegendő, ha egy gyors regisztrálással lakcímkártyát igényel valamelyik kerületi hajléktalanellátóban.
A bérlakás pályázatot is a józsefvárosiak szívják meg – Hajléktalanként könnyebb a lakáshoz jutás
Bűvészkedés a bérlakások számával
A polgármester továbbá – annak idején – ígéretet tett, hogy a kerület ingatlanvagyonát nem fogják „dobra verni”. Ehhez képest négy év alatt 4400-ról 4100-ra csökkent az önkormányzat bérlakásállománya, azaz mintegy 300 önkormányzati lakást árusítottak ki. Hogy az ingatlanmennyiség drasztikus csökkenésének elfedése, vagy a lakásügynökségi koncepció kerületre erőszakolása miatt, az nem egyértelmű, mindenesetre most Pikóék lakások vásárlásába is fogtak. Erre 100 millió forintot irányoztak elő.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
Jönnek az újabb ígéretek
Közeleg a következő önkormányzati választás, az eddigi tétlenséget pedig el kell fedni valahogyan, így a ciklus végére lakásfelújítási dömpinget ígért Pikó András. „Bérlakás felújítás keretszerződés 2024-2025” címmel közbeszerzési eljárást indítanak, ami 55 bérlakás felújítását célozza meg; és aminek eredménye várhatóan a jövőre esedékes választások környékére lehet meg.