Több mint ezren olvasták a cikkünket, amelyben arról számoltunk be, hogyan számolja fel Pikó András a Józsefvárosi Cigányzenekart, megfosztva a kerületet és az itt lakókat Józsefváros eme kulturális színfoltjától.Még ennél is többen követték figyelemmel a sérült gyerekek Baross utcai napközije, a Fellegvár Napközi korszerűsítésének kalandos történetét. A Napköziben egy nagyvonalú adománynak köszönhetően egy lift segítségével könnyebbé vált a gyerekek mindennapi foglalkoztatása

Ugyancsak sokan követték figyelemmel az Üllői úti kerékpársávok megszűntével kapcsolatos cikkünket.

Több mint kétezren olvasták a hírünket a Baross utcai rendőri akcióról, amely során elfogták az ámokfutó autóst, aki a járdára is felhajtott menekülés közben. Az autó lopott volt, a sofőr vérében pedig alkoholt és drogot találtak.

Ennél valamivel többen figyeltek fel arra a cikkünkre, amelyben Pikó András polgármester maga vallja be, hogy a közbiztonsági helyzet romlott az utóbbi időben. Állítása szerint a gyermekét is megtámadták.

Sokan, több mint kétezerötszázan, voltak kíváncsiak az önkormányzati fórumról szóló beszámolónkra, amelyben felhívtuk a figyelmet, hogy a lakosok nem örültek, hogy az önkormányzat eltörölte a korábbi szabályozást, amely tiltotta a társasházak közös helyiségeiben illetve az autókban történő életvitelszerű tartózkodást.   

Népszerű volt a beszámolónk arról a Covid alatt tartott éjszakai buliról, amelyet az MSZP helyi irodájában tartottak a kijárási és a gyülekezési tilalomra fittyet hányva. A szocialisták helyi szervezete azzal védekezett, hogy nem volt lakossági panasz az ügyben.

Olvasóink érdeklődéssel követték a volt a Pikó-csomagról szóló cikkünket. Emlékezetes, hogy a polgármester tervei között szerepelt a helyi adók brutális megemelése. Ezt azonban nem tudták bevezetni, mert a kormány megtiltotta az önkormányzatoknak az adóemelést. A cikkünket több mint ötezren olvasták el.