A bizottság 5-0 arányban szavazta meg, hogy az önkormányzat vonja vissza a párt irodahasználati jogát – írja a kerületi újság. A lap szerint az ülésen jelen volt Dúró Dóra, a párt helyi országgyűlési képviselőjelöltje is, aki elmondta: feljelentik az önkormányzatot hivatali visszaélés miatt. Az eset után a leendő irodájukat pedig magánszemélytől bérlik majd.

Mint korábban beszámoltunk róla: a párt irodáján „Nem lehetünk cigányország” feliratú plakát állt, ami mind a kerületi baloldal, mind a józsefvárosi polgári oldal szerint sértő, gyűlöletkeltésre alkalmas. Az ügyben azóta egy roma civilszervezet is feljelentést tett, illetve ismeretlenek „Nácik” feliratot is fújtak az irodára.