Pikó András és csapata még 2019-ben „komoly” programot tett le az asztalra. Ami fejlesztésként szerepelt benne, annak szinte kivétel nélkül mind megtörtént az előkészülete, tehát nem volt nehéz azokkal haknizni, hiszen tőlük függetlenül is megvalósult volna.
Így volt ez például a Déri Miksa utcával, amihez a szükséges pénz egy jó részét a korábbi, jobboldali városvezetés teremtette elő, illetve a Blaha Lujza térrel és ahhoz kapcsolódóan a Somogyi Béla utcával is, amelyek szintén rajtra kész projektek voltak a legutóbbi önkormányzati választáskor.
Mindezek mellett tervben volt az Orczy tér teljes rehabilitációja, amely tartalmazott volna még egy zebrát is az Orczy útra. Ennek rendje és módja szerint a környék szocialista képviselője, Camara-Bereczki Ferenc Miklós (akkor még jelöltként) kamerába mondta: ha ő lesz a befutó, akkor bizony zebra lesz az Orczy úton.
Ígéret, ígéret hátán
A tér felújítását végül Karácsony Gergely egyik első intézkedéseként egy tollvonással lehúzta a tervekből. Maradt tehát a zebra, amit lehetett továbbra is ígérgetni. Camara 2021 szeptemberében azt írta:
„a tervek készen állnak”.
2022 májusában Pikó kijelentette, hogy még abban a hónapban döntenek a megvalósításról. Erre végül szeptemberben került sor.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc
Ezúttal sem sikerült Józsefváros érdekeit érvényesíteni
Időközben zajlott egy huzavona is a kerület és a főváros között, hogy ki állja a költségeket. Eredetileg ezt Budapestnek kellene, hiszen a forgalmasabb (BKK által is használt) útvonalak a főváros kezelésében állnak. Pikóéknak viszont ezt sem sikerült kiharcolnia Karácsony Gergelynél.
Így ezúttal is – ahogyan az a Somogyi Béla utca esetében volt – a józsefvárosiaknak kell fizetni. Méghozzá nem is keveset: 95 millió forint nagy részét. Hogy mi kerül ennyibe egy zebrán, arra talán még Pikóéknak sincs pontos válaszuk.
Az ígérgetés-cunami persze továbbra is tartott: Camara idén februárban arról írt, hogy tavasszal elkészül a zebra. Nos, akárhogy is számoljuk már nyár van, de a zebra sehol. Sőt, a tortára a habot június 1-én tette fel a baloldali városvezetés, amikor „bejárást” tartott a helyszínen.

Fotó: Facebook
Az eltelt csaknem négy év alatt – ezek szerint – nem sikerült eljutni oda?
Mikor lesz végül zebra? – senki sem tudja
És mintha csak egy bohózatot néznénk, a csattanó még csak most következik. Pikó András közpénzből finanszírozott házi lapjának beszámolójából kiderült, hogy bár június 30. volt a munka kezdetének kitűzött napja, tovább csúszik a projekt.
Hogy meddig? Azt még ők maguk sem tudják.