Brutális karambol a Bacsó Béla utcában

Bányai Rudolf | 2020. 07. 06. – 11:29

Személyautó hajtott neki egy platós teherautónak, ami meglökte az előtte álló kamiont is július 6-án délelőtt a Bacsó Béla utcában. A személyautó vezetője súlyosan megsérült.

Szemtanúk elmondása szerint az Opel típusú személyautó sofőrje miután beült a járműbe, hátramenetbe kapcsolt és nekiment két parkoló gépkocsinak. Ezt követően sebességbe tette az autót és teljes gázzal nekihajtott a tőle mintegy negyven méterre lévő platós teherautónak, ami maga alá gyűrte az Opel elejét.

A platós teherautó mögött munkások tartózkodtak, ám nekik sikerült időben elugrani a becsapódás elől. Az álló teherautó az ütközés erejétől nekiment az előtte álló kamionnak is, és betört a szélvédője.

A balesethez kiérkeztek a katasztrófavédelem munkatársai, akik a műszaki mentésben vettek részt, és a mentősök is, akik megkezdték az Opel vezetőjének ellátását. A rendőrség is kint van a helyszínen.

A szemtanúk azt is elmondták, hogy a sofőrnek nem volt tiszta a tekintete, szerintük valamilyen tudatmódosító szer is közrejátszhatott a baleset okozásában.