Egy ártatlan vásárlót nézett tolvajnak és vert meg egy biztonsági őr a Corvin sétányon található Lidl áruházban – számolt be a Blikk. K. László elmondása szerint gyanútlanul ment be az áruházba, de, mivel nem találta meg, amit keresett, kifelé vette az irányt. Ekkor a pénztár és az ajtó között ugrott elé egy biztonsági őr.

„Nem hordott a férfi egyenruhát, nem volt jelvénye, azonosító kártyája, nálam 30 kilóval nehezebb, 20 centivel magasabb lehetett. Tegezve, megvető hangsúllyal közölte velem, hogy biztonsági őr, én pedig loptam, azonnal pakoljam ki a zsebeimet. Megfagyott a levegő körülöttünk, a vásárlók, pénztárosok úgy néztek rám, mintha körözött gyilkos lennék, majd elsüllyedtem a szégyentől” – mesélte László a Blikknek.

A vevő arra kérte az őrt, hogy a szabályok értelmében menjenek egy külön helyiségbe, ahol tanúk előtt bebizonyíthatja az igazát. Ekkor – az áldozattá vált vásárló elmondása szerint – az őr szitkozódni kezdett és rángatni kezdte Lászlót, aki hiába kérte az őrt, hogy hagyja abba, úgy nekilökte az egyik pénztárnak, hogy darabokra tört a plexi.

A rendőrök hamar a helyszínre értek és bebizonyították, hogy az őr tévedett. A vevő nem kívánt feljelentést tenni, de az üzletvezetőt kérte a kárának megtérítésére. Az erőszakos biztonsági őr készpénzben fizette meg a vevő által mondott kárösszeget.

Tőzsér Judit, a Lidl kommunikációért felelős vezetője a lapnak elismerte a botrányos esetet és bocsánatot kértek a vásárlótól. Hozzátette: a biztonsági őr nem a Lidl alkalmazásában áll.