A józsefvárosi székhelyű Benyovkszy Móricz Társaság célja a híres magyar katona, földrajztudós és felfedező Benyovszky Móricz emlékének ápolása, amely feladatot kiválóan látják el, hiszen sikerült elérniük, hogy Józsefvárosban állítsák fel a neves gróf első köztéri szobrát. A Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával tavaly felállított mű avatásán Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár arról beszélt, hogy:

„példaképe és személyisége, főleg a XIX. századi magyar és lengyel szabadságharcosoknak volt a jelképe, ezáltal is összekötötte a közép-európai népeket”

Fotó: Hírnyolc

A Benyovszky Móricz Társaság azonban tovább ment, és sikerült elérnie, hogy azt a háromszög alakú területet, ahol a Diószegi Sámuel utca és az Orczy út találkozik – és ahol immár a szobra is áll – a híres magyar grófról nevezzék el. Az erről szóló végső döntést a Fővárosi Közgyűlés az augusztus 31-ei ülésen hozták meg.