Ha az autósok szívatásáról van szó, nem tétlenkednek a kerület baloldali vezetői. Augusztusban összesen 101 parkolóhelytől fosztották meg a józsefvárosiakat. A „járdafelszabadítás”-nak keresztelt akcióval szinte lefelezték a parkolási lehetőségeket a Múzeum, a Bródy Sándor, a Puskin, a Krúdy, a Szentkirályi, valamint a Nap utcában. Úgy fest, Pikó András polgármester Karácsony Gergelyt koppintja, a főpolgármesternek vannak olyan ötletei, amelyek az autósok üldözését célozza. A baloldali vezetőket láthatóan mindez nem érdekli, egyszerűen elvesznek az autósoktól, ahelyett, hogy megteremtenék a mindenki számára elfogadható körülményeket, demokratikusan. Pikó András sem vacakolt sokat, bár rekordköltségvetésen, – csaknem 45 milliárd forinton – „ücsörög”, évi több tízezer forintot fizettet ki egy józsefvárosi lakossal – már az első autó után is –, csak azért, hogy az parkolhasson. Ettől nyilván nem lesz kevesebb az autó és jobb a levegő ahogyan azt gondolták, hiszen a helyiek januárban mélyen a zsebükbe nyúltak és fizettek. Gyorsan gondolt még egyet Józsefváros baloldali vezetője, így elvette a parkolóhelyeket is. Ott, ahol eleve a legproblémásabb várakozni, a Palotanegyedben.
Kőkemény autósüldözés zajlik most Józsefvárosban is
Vitályos Fanny közösségszervező szerint úgy zajlik kőkemény autósüldözés most Józsefvárosban, hogy erről a helyiek véleményét nem kérték ki.

Fotó: Baranyai Attila / Hirnyolc
– A fizetős parkolás után most a parkolóhelyek drasztikus csökkentése van soron Pikó Andrásék arrogáns parkolási stratégiájában. Naiv elgondolás, hogy minden belvárosi gyalogosan közlekedjen. Aki ismeri az itt élőket tudja, hogy nem valóságszerű ez az elképzelés. Kisgyermekes anyukaként sokszor közlekedek gyalog, illetve babakocsival, ugyanakkor vannak helyzetek, amikor kivédhetetlen, hogy az ember kocsiba üljön – magyarázza Vitályos, aki úgy véli: ilyen drasztikus döntések előtt az lenne a minimum, hogy kikérje az önkormányzat az itt élők véleményét, nem pedig mondvacsinált indokokkal folytasson autósüldözést, vagy ami még rosszabb az itt élők ellehetetlenítését, elüldözését.
A baloldalnak nem megy a logikus közlekedésfejlesztés, sem…
Láthatóan önállótlanok a baloldali politikusok, ha közlekedésfejlesztésről vagy az autósokról van szó. Az alap, hogy ha Karácsony Gergely „rendezkedik”, akkor sok budapesti rémülten a fejéhez kap, és az, hogy a baloldali vezetésű kerületek követik a főpolgármestert. Pikó Andrásnak is sikerült behoznia lemaradását idén Józsefvárosban. A baloldali önkormányzatok egyetlen működő változtatása, a kizárólagos lakossági parkolás bevezetése. De ez sem saját ötlet, hanem lenyúlták Szentgyörgyvölgyi Péter belvárosi fideszes polgármestertől, aki elsőként vetette fel ennek gondolatát a fővárosban.
„Pikóék megint fordítva ülnek a lovon”
Megkérdeztük a józsefvárosiakat, mi a véleményük az újabb 101 parkolóhely elvételéről, valamint a kerékpárosok lehetőségeinek bővüléséről.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
Ági: Pikóék megint fordítva ülnek a lovon. Mert mielőtt elveszik tőlünk a parkolóhelyeket, létesíteniük kellene P+R parkolókat vagy kedvező áron lévő mélygarázsokat. Hogy legyen kulturált és takarított hely, ahol az autóinkat hagyhatjuk. Csak ezután kellene elvegyék a várakozóhelyeket. Majd utána tömegközlekedünk, ha muszáj. Csak azért mondom így, mert ocsmány nagyon sok járat, főleg itt a Nyolcban.

Fotó: Hírnyolc
Péter: Elegem lett abból, ami itt folyik, ezért eladtam az autómat. Egyre nehezebb lett a parkolás, „megőszültem”, mire találtam szabad helyet. Katasztrofális az Üllői úti biciklisáv, a körút életveszély amióta felvitték a járdára a kerékpárutat. Azóta sokkal lassabban megy az autóforgalom, ami miatt nagyobb a szmog mint valaha volt.

Fotó: Hírnyolc
Béla: Rettenetes, ahogy fogynak a parkolóhelyek. Ráadásul a Harminckettesek terét is lezárták. A kerékpárutak veszélyesek, a múltkor is majdnem elütöttek…

Fotó: Hírnyolc
György: Egyik szemem sír a másik nevet. Nem zavar a parkolóhelyek fogyása, mert azt remélem, hogy átjárhatóbb, szellősebb lesz ettől a környék. Így már elfér a takarítógép is, mert az igazán ráférne az utcákra.

Fotó: Hírnyolc
László: Elkeserítő, hogy Józsefvárosban is fogynak a parkolóhelyek. A kerékpárutaknak én örülök, de nem a jelenlegi feltételek mellett. Inkább rossz viccnek tartom ezt a próbálkozást.

Fotó: Hírnyolc
György: A kerékpárosok lehetőségeinek bővítését támogatom, de az autósok üldözését nem. Az ingyenes helyek fizetőssé váltak, a parkolóhelyeket folyamatosan felszámolják. Az önkormányzat döntései elhibázottak.
Képmutatásban jeles

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
Miközben tart az autósellenesség és Pikó, illetve Karácsony a bicikli, illetve a tömegközlekedés felé orientálják a lakosságot, addig ők maguk, kihasználják a kiskapukat. Nézzünk néhány esetet, a közelmúltból:
- Pikó tilosban parkol, Karácsony buszsávozik
A baloldali városvezetés autósüldözése már csak azért is képmutató, mert míg a polgármester másoktól elvárja, hogy kiszálljanak az autóikból, ő a szolgálati járművével ott áll meg ahol csak akar. Ha kell a KRESZ szabályait is áthágva. Mint ismert, Pikó András egy lakossági fórumra tartott szolgálati autójával, amikor sofőrje a megállni tilos tábla ellenére parkolt le a Boráros téren.
Az egyébként érdektelenségbe fulladt fórumon jelen volt a főpolgármester is. Karácsony Pikóhoz hasonlóan nem riad vissza attól, hogy saját érdekében áthágja a szabályokat. Többször is lebukott már amiatt, hogy szolgálati autójával a buszsávot használta, ezzel kikerülve a maga kreálta dugókat…
- Pikó: „Az nekem nem jön össze, hogy verdával és sofőrrel csapassak”
A baloldali polgármester szerint, körberöhögték azok a kollégák, akiktől még 2019-ben megkérdezték, hogy igényt tartanak-e szolgálati autóra. Maga Pikó is úgy nyilatkozott, hogy – az nekem nem jön össze alkatilag, hogy a verdával meg a sofőrrel hazacsapassak a Vajda Péter utcába. Az önkormányzatnak vannak éves BKV-bérletei, mi inkább azokat használjuk – mondta akkor a frissen megválasztott polgármester, akinek ezek szerint, megváltozott az alkata…
- Karácsony is megengedő magával szemben
Ezt írta kormánypárti politikusoknak régebben a főpolgármester: „Csakis a saját kényelmük. Hogy nem sül le a bőr…” Aztán még rátett egy lapáttal is: „Itt az ideje, hogy kiszálljanak az állami autókból, lélegezzenek nagyot, nézzenek körül és vegyék például észre a budapesti közösségi közlekedést.” Ehhez képest a főpolgármester a metró átadására is autóval érkezett, a sofőrje órákon át várta, amíg ő szelfizgetett az ünnepségen. A Lánchíd átadásánál csak addig tartózkodott a buszon, míg az a fotók kereszttüzében átért a hídon. Utána sebtiben beült szolgálati autójába…