Pikó András rögtön a videó elején a polgármesteri feladat nehézségeiről beszél, majd rögtön egy hazugságba is bonyolódik, amikor kifejti, hogy 2019-ben igazságos városvezetést álmodtak.

„Olyat, amely képes a lakosokkal közösen meghozott döntésekkel saját erőből fejleszteni Józsefvárost”

Majd a példaként szinte csak olyan fejlesztéseket sorolt fel, amelyek nem illenek ebbe a sorba.

Valótlan állítások sorozata

A Déri Miksa utca fejlesztését elődeitől örökölte meg, amely a Tarlós István-fémjelezte TÉR_KÖZ pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg. Ráadásul a pályázati lehetőséget Karácsony Gergely főpolgármester azóta meg is szüntette. Ugyanígy cikluson átívelő fejlesztés a Blaha Lujza tér is, amelyet ráadásul nem Józsefváros, hanem a Főváros újított meg szintén megörökölt projektként. A beruházás eredetileg tartalmazta volna a Somogyi Béla utca rendezését is, amit csak a lakosok nyomásának engedve valósított meg Józsefváros – a korábbi tervekhez visszanyúlva.

Jön fel a kockakő a felújított Blaha Lujza téren

Pikó azzal folytatja, hogy megállították a kerületi vagyon elherdálását, ami azt a látszatot kelti, hogy a 2019-es választási programjában tett vállalásához hűen nem árusítják ki az önkormányzati ingatlanvagyont, ám ez sem igaz, hiszen többmilliárd forint értékben történtek ingatlanértékesítések az elmúlt években.

Hiába nincs eredménye, a polgármester büszke a részvételi költségvetésre

Pikó András büszke a részvételi költségvetésükre, amelyben immár 150 millió forint sorsáról dönthet a lakosság. Azt viszont már nem teszi hozzá, hogy a tavalyi első alkalommal véghezvitt részvételi költségvetésből eddig szinte semmi sem valósult még meg, és talán ezért is látványos program iránti érdektelenség.

Megint részvételi költségvetés, pedig még az előzőből sem valósult meg szinte semmi

Ezt követően a tervek között felsorolja azoknak a közterületeknek a felújítási terveit, amelyek már elődei asztalán is szerepeltek – így a Práter és a Tömő utca, valamint a Horváth Mihály tér északi szakasza megújítását –, s emelyek csak a magasépítési magánberuházások miatt nem valósulhattak korábban meg.

Momentum: a helyiek problémáit csak Pikó oldhatja meg

Gelencsér Ferenc szerint a holnap Magyarországának felépítésén dolgoznak. Polgármestereik – így Pikó András is Józsefvárosban – elhozták az őszinte önkormányzatok korszakát. Szerinte a helyiek problémáit csak ő és csapata tudja megoldani, ezért támogatják ismét a jövő évi önkormányzati választáson.