A villamos ősének számító lóvasút, az omnibusszal (a busz elődjével) ellentétben kevésbé rázott, és kiszámíthatóbb volt. A ló, vagy öszvér vontatta technikát Magyarországon már 1827-ben alkalmazták, ám akkor még csak áruszállításra. A személyszállító lóvasút bevezetése hazánkban gróf Károlyi Sándor nevéhez fűződik, aki az újpesti uradalmi birtokai és Pest közötti rendszeres összeköttetés megteremtéséhez 1865-ben megalakította a Pesti Közúti Vaspálya Társaságot. Az első menetrend szerinti járat 1866. augusztus 1-jén indult a Széna térről, az ünnepélyes avatás egy nappal ez előtt történt.

A korabeli lapok beszámolói szerint két zárt és egy nyitott kocsi vágott neki az első útnak, amely 37 percig tartott. A megállóhelyek között – amelyeket az írástudatlanok számára kis színes zászlókkal is megjelölték – volt a Nemzeti Múzeum, illetve a Zrínyi kávéház az Astoriánál, itt a mai Deák Ferenc tér érintésével haladt a Váci út mentén egészen újpesti végállomásig, ahol díszes indóház épült.

Egy kocsira 30-40 ember is felfért és mivel olcsó volt – első osztály: 20 krajcár, másodosztály: 10 krajcár, amiből a munkások további 20-25 százalék kedvezményt kaptak –, gyorsan népszerűvé vált. Olyannyira, hogy az első hónapot követően már annyi utas volt, hogy már csak elővételben, azaz a jegypénztáraknál lehetett rá jegyet vásárolni. Az első lóvasutat számos másik követte. A hálózat csúcspontján, 1892-ben 18 millió utasszámmal büszkélkedhetett. Amilyen gyorsan elterjedt a lóvasút, olyan gyorsan véget is ért ez a dicső korszak. A főváros 1894-ben döntött a villamosítás mellett, ami megpecsételte a lóvasút sorsát. Az utolsó járat 1898- ban tette meg búcsúútját.

Öt perc alatt érkezett egy kocsi

A vonalon 12 kocsi közlekedett, amelyek egy nap tizennégyszer fordultak, így 4-5 percenként várható volt egy kocsi érkezése. Mivel második vágány csak később épült, kezdetben kitérők tették lehetővé az ellenkező irányú közlekedést.