Átlagosan négy-öt millió forintot költ a BKV azokra a hajókra, amelyek már három éve nem közlekednek a Dunán. A Tarlós István idején működtetett hajójáratot pénzhiányra hivatkozva szüntette meg Karácsony Gergely. 2021-ben kiírtak ugyan egy tendert a tovább üzemeltetésre, ám mivel hamis referenciával rendelkező céget hozott ki nyertesként a BKV, ezért feljelentés született az ügyben. A rendőrség hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt nyomoz.

Nem ez colt az egyetlen közlekedéssel kapcsolatos mutyizás. A Tüttő Katalin-féle használtbuszbérlési pályázaton olyan vállalattal szerzőtek, amelynek nem volt saját busza, ráadásul a kiírás előtt napokkal hozták létre a céget. Felelőst pedig a mai napig nem neveztek meg. A nem klimatizálható frankfurti villamosok 7 milliárd forintos beszerzéséről Karácsony Gergely egyszemélyben döntött. A jogszerűtlenül kiírt közbeszerzés miatt 150 millió forintos bírságra kötelezték a fővárost, valamint rendőrségi eljárás is indult” versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” gyanúja miatt. A BKK hőpapírbeszerzési tenderén pedig sikerült a drágább ajánlatot adó céget kihozni nyertesként, valamint ezügyben egy ötvenmillió forintos bírságot is kiszabott a Közbeszerzési Döntőbizottság.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Budapest közlekedési cége a Blaha Lujza tér felújítása kapcsán is semmibe vette a közbeszerzési szabályokat. A főváros kasszáját lett volna lehetőség duzzasztani is, azonban Karácsony Gergely azzal, hogy elodázta az aláírás előtti állapotban megörökölt reklámtender szerződést, milliárdos veszteséget hozott össze Budapestnek. Egy francia multinacionális cég 1,7 milliárdot fizetett volna a BKK-hoz tartozó reklámfelületek hasznosításáért, azonban ezt a lehetőséget is elpuskázta a főpolgármester. Az újra kiírt közbeszerzést ugyanaz a cég nyerte, de ezúttal sokkal alacsonyabb összegért vette meg ugyanazokat a jogokat.

„Nincs már szinte olyan ágazata a fővárosi közlekedésnek, ahol Karácsony Gergely időszakához ne fűződne botrány”– mondta Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője a botrányokkal kapcsolatban a Metropolnak. „Ahová Gyurcsány emberei beteszik a lábukat, ott havi szinten derülnek ki hozzájuk köthető visszásságok Budapesten. Mindenhol megjelentek a fővárosban az egykori Gyurcsány-kormány miniszterei, államtitkárai, kabinetfőnökei, vagy a hozzájuk köthető emberek, átveszik az irányítást, és ehhez Karácsony Gergely nyugodt szívvel asszisztál” – tette hozzá Wintermantel Zsolt utalva arra, hogy Draskovics Tibor, Katona Tamás, Gál J. Zoltán, Szabó Zoltán és a többiek személyében a Gyurcsány-kormányok államtitkárai és miniszterei sorakoznak a fővárosi cégekben.