Az elmúlt napokban látjuk, a BKK barbár módon tünteti el az egyébként európai uniós forrásból vásárolt és tökéletesen működő automatákat, a helyük üresen tátong a város számos pontján – írta a közösségi oldalán a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Vitézy Dávid – aki korábban a BKK-t alapította – felidézte: rengeteg munka volt abban, hogy 2014-ben több mint 300 automatát helyeztek ki a csomópontokba csökkentve a pénztárak előtti sorban állást, illetve ami 10 milliárd forinttal növelte a jegybevételeket.
A BKK bevételeinek többségét – 55 százalékát – szedik be az automaták – tette hozzá Vitézy, aki szerint mielőtt valaki a pénzhiányra hivatkozna, nem árt emlékezni: a tapasztalatok azt mutatják, hogy az értékesítési csatornák szűkítésének hatása bevételkiesés lesz, tehát a BKK és ezáltal a Fővárosi Önkormányzat pénzügyi pozíciói romlani és nem javulni fognak az intézkedés révén.
„A leszerelt automaták révén garantáltan jegybevétel fog eltűnni a rendszerből”
– fogalmazott.
Emellett pedig Vitézy szerint az automata-flotta bármely tagja 80-szor annyi bevételt szedett be, mint amennyibe fenntartása kerül (a BKK szerint ez 130 ezer forint havonta) és még a legrosszabbul teljesítő automaták is sokszorosan “behozták” a működési költségüket.
A főváros azzal érvel, hogy jobb és olcsóbb lesz a szolgáltatás, mert bár optimalizálnak jobb és olcsóbb lesz a szolgáltatás mintegy 20 százalékkal. Érdekesség, hogy pontos számot nem ír a BKK arról hogy hány jegyautomatát szerelnének le. Az ezzel kapcsolatos közlemények hol 12, hol 15 százalékot jelölnek meg. A BKK 361 automatáját tekintve ez mintegy 43-55 jegyértékesítő eszközt jelenthet.
A pontos számért megkerestük a BKK-t, ám kérdéseinkre – többek között arra is, hogy a kerületben hány automatát érint a döntés – egyelőre nem kaptunk választ. Amint reagál a közlekedési cég, frissítjük a cikkünket.
FRISSÍTÉS:
A BKK válaszaiból kiderült, hogy össesen 44 automatát szerelnek le. Józsefvárosban a Klinikáknál, a Corvin-negyednél, illetve a Blaha Lujza téren lesz kevesebb automata.