Diákotthoni vagy kollégiumi szállásköltséget, menzai ellátást, ruházkodási támogatást, tanszertámogatást, valamint az előző félév végi tanulmányi eredménytől függően havi rendszerességgel ösztöndíjat kaphatnak a 2022/2023-as tanévre azok a középiskolai első, második és harmadik évfolyamos roma fiatalok, akik a jövőben rendőri pályát választanának. Az ezzel kapcsolatos pályázatot a BRFK április 22-én tette közzé a police.hu honlapon.

A pályázatra, amelynek feltételei itt érhetők el június 30-áig lehet jelentkezni. A támogatás odaítéléséről egy erre a célra kijelölt bizottság javaslata alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője dönt augusztus 31-éig.