Négy új hosszú CAF-villamos áll forgalomba

Bányai Rudolf | 2020. 10. 12. – 13:40

Négy új CAF-villamos áll forgalomba Budapesten október 12-én, miután Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a napokban több ízben is felhívta a főváros vezetésének figyelmét, hogy a járműveket a CAF cég már több mint egy éve leszállította. A Tarlós István főpolgármestersége idején beszerzett alacsonypadlós, 56 méteres szerelvények hétfőtől közlekednek az 1-es villamosvonalon.

© Fotó
MTI/Máthé Zoltán

Karácsony Gergely főpolgármester, a villamosok átadásán arról beszélt, hogy az elmúlt évek intenzív járműpark fejlesztése nagyon sokat javított a budapesti közösségi közlekedés színvonalán. A most átadott négy villamos mellett az elkövetkező hetekben több mint húsz ehhez hasonló jármű áll majd forgalomba. Hangsúlyozta, hogy nagyjából ötven újabb villamos és troli beszerzéséről még a tavalyi önkormányzati választások előtt döntött a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa.

Az átadott CAF-villamosok 345 utas szállítására alkalmasak, és 81 ülőhellyel rendelkeznek – mondta Fendrik László. A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. megbízott vezérigazgatója hozzátette: Budapesten van még további hét villamos, ezek közül egy hosszú, a többi rövid. Az utóbbiakat az 50-es és 56-os villamos vonalán tervezik majd forgalomba állítani. Ez várhatóan csak jövő év őszén történhet majd meg, hiszen addig lezajlik a vonal infrastrukturális fejlesztése - közölte hozzátéve, hogy addig a 3-as vonalon és a budai fonódon közlekednek majd. Fendrik László közölte, várnak további tizenöt villamost, amelyek leszállítását jövő áprilisig vállalta a CAF.

Forrás: MTI

Rovat