A Fazekas fél évszázada fogalomnak számít a magyar közoktatásban: a felsőoktatási felvételi arányt tekintve rendszerint a vezető helyen áll, de legalábbis dobogós országos szinten, diákjai sorra nyerik a tanulmányi versenyeket, egykori tanulói közül sokan a hazai és nemzetközi tudományos élet élvonalában dolgoznak.
A kerület büszkeségének számító oktatási intézmény felújításával kapcsolatban eljuttattuk kérdéseinket az emberi erőforrások miniszterének irányítása alatt működő Klebelsberg Központhoz. Válaszukból kiderült, hogy 2020 és 2023 között a szervezetileg hozzájuk tartozó Belső-Pesti Tankerületi Központ hozzávetőlegesen 476 millió forintot fordított VIII. kerületi intézmények karbantartására és felújítására. Ebből konkrétan beruházásra és karbantartásra több mint 311 millió forintot költöttek.
A legjelentősebb felújítás a tájékoztatásuk szerint éppen a most megvalósult Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 500 millió forint értékű beruházása, amely hivatalosan október 15-én ért véget. Ennek keretében a kormány felújíttatta az intézmény 30 tantermét, illetve a hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket, valamint a folyosókat és a tanári szobákat is. A tantermek új digitális eszközökkel gazdagodtak, továbbá korszerű tanulói és tanári asztalokat, székeket és a taneszközök tárolására alkalmas szekrényeket kaptak.
A fejlesztések nem titkolt célja, hogy ezzel a fiatalok számára is még vonzóbbá tegyék a pedagógusi pályát, csökkentve ezzel a pedagógushiányt. A Fazekas ugyanis megalapítása óta részt vesz a pedagógus hallgatók gyakorlati oktatásában. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Károli Gáspár Egyetem és számos más – esetenként vidéki – felsőoktatási intézmény tanító, tanár és gyógypedagógus hallgatóinak gyakorlati képzése folyik a nagy múltú iskola falai között. A 2021/2022-es tanévben 288 tanító és gyógypedagógus, valamint 7 tanár szakos hallgató végezte itt a gyakorlatát. A tankerület honlapján kiemelik, hogy a felújítás azért is időszerű volt, mivel nem csak hallgatói gyakorló terek, de a pedagógushallgatók által használt eszközök is hiányosak vagy elavultak voltak. Mindezen felül az építmény állaga megújításra, korszerűsítésre szorult. Ezen segített a mostani 500 milliós felújítási program.
Professzorokat, akadémikusokat nevel a Fazekas
A „zseniképzőként” is emlegetett Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazi nemzeti kincs a hazai oktatásban. Országos hírű a speciális matematika tagozata, ahol több, mára elismert matematikus is végzett. Tanulói évről évre kiváló eredményeket érnek el az országos középiskolai tanulmányi versenyeken és a Nemzetközi Tudományos Diákolimpiákon a legkülönfélébb tárgyakból. A továbbtanulási arány elképesztően magas: általában a tanulók 99 százaléka bekerül az általa választott felsőoktatási intézménybe. Így nem meglepő, hogy a Fazekas gimnáziumi osztályaiba több mint ötszörös a túljelentkezés. Az rengeteg tudóst, professzort és több ismert matematikust adott a hazai és nemzetközi tudományos életnek. Számos akadémikus is van köztük, így Lovász László matematikus, aki 2014 és 2020 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.
De a Fazekas padjait koptatta több egyéb híresség is, így Aradszky László énekes, Grandpierre Attila fizikus-csillagász, a Vágtázó Halottkémek énekese, Hajdú B. István sportriporter, Hámori Ildikó színésznő, Harcsa Veronika jazzénekes, Kibédi Ervin Jászai Mari-díjas színművész, Kovács Ákos énekes, Kovács P. József televíziós bemondó, Kováts Kriszta Jászai Mari-díjas színésznő, Kútvölgyi Erzsébet Kossuth-díjas színésznő, Waszlavik László rockzenész és Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó.