„Márciusban három fa került kivágásra, amelyek élet- és balesetveszélyt jelentettek az arra járókra.  Az egyik fa gyökere két helyen átnőtt a kerítés alatt, a kerítésalapot megrepesztette és felnyomta a burkolatot” – közölte a Főkert a közösségi oldalán. A kertészeti vállalat hozzátette: a fákon korhadás, rovar- és gombakártétel, kéregleválás nyomai voltak láthatóak.

A kertészek felmérték a többi fát is a kórház kertjében és kiderült, 1 fekete nyárfát ifjítani kell, 2 japán akácot vissza kell vágni, továbbá egy másik japán akác kivágása is indokolt, amelyet károkozás miatt kell eltávolítani.

A munkálatokat a hét második felében végzik el. A fák pótlását az őszi ültetési időszakra tervezik.

A fővárosban 80 további fát vágtak ki

Az elmúlt két hónapban összesen nyolcvan fa kivágásáról döntöttek: ebből 46 az I. kerületben, 30 a III. kerületben, 4 a XXII. kerületben, és 1 a XV. kerületben állt.

FRISSÍTÉS

Az ügyben kerestük Erőss Gábort is. A környezetvédelemért is felelős józsefvárosi alpolgármester nevében Békési Zsuzsa sajtófőnök azt írta: a fakivágásokról a Főkert nem tájékoztatta a kerületet, a jövőben azonban szorosabb együttműködést kezdeményeznek. Erőss Gábor csak akkor tud egyetérteni a fakivágással, ha az alapos indokkal történik és a fák pótlásra kerülnek.    

Forrás: Főkert