Napokon belül életbe lép a júniusban elfogadott új parkolási rendelet, amely szerint a fővárosban 4 nagy parkolózónát alakítanak ki. A díjak mindenhol magasabbak lesznek a korábbinál, a legdrasztikusabb emelést Józsefvárosban hajtják végre, s kiterjesztik a fizetős időszakot is.
265 forint helyett 600-t fizethetünk
A belvároshoz legközelebb eső régióban, amit A zónának kereszteltek – ebbe tartozik Palotanegyed, illetve a Népszínház utca, József utca környéke – 600 forint lesz az utcai parkolás óránként.
Eddig a Nagykörúton belül 440 forintért parkolhattunk egy órán keresztül, azon kívül pedig 265 forintért, ami azt jelenti, hogy utóbbi esetében több mint kétszeresére emelkednek a díjak.
A tarifaemeléssel együtt ebben a zónában a fizetős időszak is bővül: reggel 8-tól este 22 óráig tart majd.
A B zóna határa a Keleti pályaudvar és a Nagyvárad teret összekötő Fiumei út, illetve annak folytatása az Orczy út lesz. Itt az eddigi 265-ről 450 forintra emelkednek az óránkénti várakozási díjak, amelyeket reggel 8-tól este 20 óráig szednek, míg a C zónában – amihez a külső kerületrészek tartoznak – a korábbi 175 forint helyett 300 forintba kerül egy órányi parkolás, és 18 óráig kell díjat fizetni.

Fotó: Baranyai Attila/hirnyolc.hu
Új, fizetős közterek
A negyedik, Józsefvárost nem érintő D zónában, a József Attila lakótelepen és az Ecseri úti metrómegálló környékén 200 forint az óradíj. Több olyan fővárosi területet is bevonnak a fizetős övezetbe, amely korábban ingyenes volt, például Zuglóban és Kőbányán lesznek új fizetős közterek.
Folyamatosan csökken a parkolóhelyek száma Józsefvárosban
Józsefvárosban jelentős számú parkolóhelyet számolt fel a baloldal, így például mobilitási pontokat tettek parkolóhelyekre, s a kerékpársávok kiterjesztésével is megszüntettek több tucat parkolóhelyet a kerületben. A Somogyi Béla és a Déri Miksa utcák átalakítása során is számtalan parkolóhely elvész.