Büszkeségtől dagadó mellkassal adta át decemberben a felújított Blaha Lujza teret Karácsony Gergely főpolgármester és Pikó András polgármester. Pedig előbbi „érdeme” ebben annyi, hogy drágábban, kevesebb tartalommal és később készült el, utóbbinak pedig a fémbudin kívül még ennyi sem írható számlájára.
Mint ismert: a Blaha Lujza tér felújítását még Tarlós István készítette elő, rendelte mellé a szükséges forrást, lobbizta ki hozzá az állami támogatást, Kocsis Máté pedig elérte, hogy a tér rekonstrukciója tartalmazza a Somogyi Béla utca felújítását.
Blaha Lujza tér: így csináld meg többért, évekkel később és rosszabbul
Ehhez képest Karácsony Gergelynek a tér felújítását sikerült fapadosra átterveznie úgy, hogy közben még drágább is lett a projekt. Lehúzták például a tér központi részére tervezett pavilont, amiben kulturált illemhely is helyet kapott volna. Pikónak pedig annyi érdekérvényesítő képessége sem volt, hogy ne engedje kivenni a Somogyi Béla utca felújítását a beruházásból. Utóbbit végül a kerületiek zsebéből valósították meg, lakossági nyomásra. Azt viszont sikerült elérnie a kerület polgármesterének, hogy ha már lehúzták a pavilont, akkor is legyen közvécé a téren. Igaz, a körúttól lévő legtávolabbi ponton egy egyfülkés. Ami hol működik, hol nem.

Fotó: Hírnyolc
De visszatérve a felújítás minőségére. A napokban jelezte egy olvasónk, hogy csomókban jön fel a kockakő burkolat. Hogy ez szándékos vandálkodás, vagy trehányság, az nem egyértelmű. Olvasóink utóbbira gyanakodnak és nem alaptalanul.
A Hírnyolc is beszámolt róla, hogy a beruházás finisében derült ki, hogy a térköveket úgy sikerült lerakni, hogy az nem ért össze, és vélhetően csak a hatalmas sajtóvisszhangnak köszönhetően javították ki a hibát.