Az egyedül nevelő szülők napi 48 órát dolgoznak, hiszen kettő helyett teszik. Megtanítják a gyerekeiknek, hogy mindig előre kell nézni, mert a saját bőrükön tanulták, hogy csak így lehet. Mosolyognak akkor is, ha néha nehéz, hiszen a legszebb mesterség az övék: szülők – írta közleményében az Egyszülős Központ, amely immár az Üllői úti irodája mellett egy új, budai központot is nyitott.

Az alapítvány küldetése, hogy felhívja a figyelmet az egyedül nevelő szülők megbecsülésére, ezen keresztül jobb esélyeket, egyenlő megítélést adjunk azoknak a gyerekeknek, akiket egyetlen szülő nevel. Ennek egyik eszköze a hiánypótló Páratlan Szülő Díj megalapítása és odaítélése minden évben – közölték.

A díjazott személyére bárki tehet javaslatot. Jelölni olyan szülőt lehet, aki egyedül neveli a gyerekét vagy éppen olyan nagyszülőt, dédszülőt, aki a (déd)unokájáról gondoskodik. A jelöléseket 2022. április 18-ig várják. A díjátadó ünnepségre május 27-én kerül sor, a díjazottak 100 ezer forintot is kapnak.

A tavalyi évben a díjkiosztón elismerésben részesült Varga Gábor, a sérült gyerekek józsefvárosi napközije – a Fellegvár Napközi – létrehozója is.

Az Üllői úti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson és közösséget adjon azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. A központ létrejöttét a Fidesz-KDNP vezette akkori Józsefvárosi Önkormányzat 11,5 millió forinttal támogatta.