Csupán két nagyberuházást fejezett be Karácsony Gergely összesen négy év alatt, ráadásul egyik sem a sajátja volt, mindkettőt elődjétől örökölte meg–sorolja a Metropol–. A Blaha Lujza tér és a Lánchíd felújítása abban is hasonlít, hogy a Tarlós-féle projekteket Karácsony hatalomra kerülése után azonnal leállította. Végül az eredeti tervekhez képest mindkettő jóval később valósult meg, kevesebb műszaki tartalommal, de jóval drágábban, ami a fővárosiak zsebét érintette. A Lánchíd-projekt kapcsán azonban kiderült, vélhetően több zsebbről is szó lehetett…

2020 februárja óta próbál megfejtést találni az ember arra, vajon Karácsony Gergelynek miért nem volt jó az a közbeszerzési kiírás és szerződés, amelyet még Tarlós István letárgyalt. Ez a Lánchíd felújítására 5 milliárd forinttal kevesebbet tartalmazott. De vártuk a választ arra is, hogy miért kellett hatvanszorosára emelni a kifizetett előleget! Hiszen úgy fizettek ki közel 5 milliárd forintot az A-Híd Zrt-nek, hogy az még egyetlenegy csavart nem lazított meg a felújítandó Lánchídon vagy egyetlen köbméter betont sem vitt a helyszínre. Most pedig, amikor azt halljuk, hogy milliárdos értékben került ki a Lánchíd felújítását végző cégtől összeg számlagyáros botrányban érintett emberekhez, szervezetekhez, akkor mintha összeállna a kép – mondta a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője a Metropolnak.

Mint ismert, a NAV vizsgálódik egy olyan ügyben, amelynek egyik érintettje a Lánchíd felújítását végző A-HÍD Zrt., a másik pedig a közelmúltban számlagyár működtetésének gyanújával őrizetbe vett Vig Mór ügyvéd, illetve az ő egyik érdekeltsége, a Sunstrike Hungary Kft. A gyanú szerint a felújítást végző A-Híd Zrt. 900 millió forintja landolt Vig Mór, az Amnesty-vezér testvérének magán- és ügyvédi letéti számláján, amit készpénzben fel is vettek. Az ATV információi szerint két év alatt 1,4 milliárd forintnyi összeg mehetett a Lánchíd kivitelezőjétől (A-HÍD Zrt.-től) a számlagyárügy gyanúsítottjának cégéhez.

A hidat nem adta vissza az autósforgalomnak, pedig olyan szerződés kötelezte rá, amelyet maga írt alá, később pedig letagadott Fotó: Facebook

Gyanús, hogy Karácsony Gergely megint „nem tud semmiről”…

„Nagyon-nagyon sokszor hallottuk már azt, hogy Karácsony Gergely nem tudhatott, nem hallhatott a felújítás részleteiről. Ő az az ember, aki soha sehol nem volt ott. Na de hasznára válik-e Budapestnek egy olyan főpolgármester, aki soha semmiről nem tud?”–teszi fel a kérdést a kormánypárti politikus.

Az biztos, hogy a hallgatása, az arrogáns terelése ebben az ügyben is –emlékeztetnék például a mikroadományos ládikákra, abban az ügyben szintén terelt, hazudozott, vádaskodott–, a gyanú árnyékát veti rá, valószínűleg tudhatott arról, mi folyik a háttérben. Mert ha ártatlanságot feltételeznénk, akkor a főpolgármester miért nem tette fel a kérdést a plusz 5 milliárdról és a 60-szoros előlegkifizetéséről? Mert hogyha ezek a kérdések nem fordultak meg a fejében, akkor vagy teljesen hozzá nem értő városvezető, vagy pedig igenis pontosan tudta a választ – hangsúlyozta Wintermantel.

Kevesebb műszaki tartalom, 5 milliárddal többért

Karácsony Gergely olvasatában az általa módosított projekt végül olcsóbb volt. A főpolgármester szerint a 21,8 milliárd kevesebb, mint 26,7. Ennek eldöntését olvasóinkra bízzuk… Minden esetre Tarlós István erre a kijelentésre úgy reagált: ” Karácsony Gergelyék az alagút nélküli változatot összehasonlítják az alagút-felújítást is tartalmazó változattal, ami ötven százalékkal nagyobb projekt: ez óvodás trükk!”

Tarlós szerint annyira előrehaladott volt 2019-ben a Lánchíd felújítás-projekt, hogy csak egy aláírás hiányzott az elstartolásához, Karácsony lépését racionálisan semmi nem indokolta Fotó: Szabó Miklós

Tehát az eredeti tervek szerint, a projekt 2019-ben összesen (!) 35 milliárd forintba került volna úgy, hogy a legendás híd renoválása mellett a Széchenyi tér felújítása (villamosalagúttal együtt), valamint a Váralagút rekonstrukciója is szerepelt benne. Karácsony ezeket kivette az eredeti projektből, így az 21,8 milliárd forintra csökkent. Ehhez tett hozzá valamiért 5 milliárd forint pluszt a baloldali vezetésű főváros, így jöhetett ki végül a 20,7 milliárd bekerülési költség.

Wintermantel Zsolt szerint számos esetben terelt és hazudott Karácsony Gergely

A politikus szerint a Lánchíd-botrány a sokadik ügy, amelyben súlyos milliárdokról van szó, és károsan érintik Budapestet. „A főpolgármester úr pedig mélyen hallgat”.

Ott van a zuglói parkolási-botrány, de azt sem tudtuk, hogy 2019 év végén miért nem kötötte meg a BKV-reklámtender szerződését. Ezzel most már több mint 3 milliárd forintos kárt okozott a fővárosnak. Vagy mind a mai napig várjuk a választ a megszüntetett dunai menetrendszerű hajójáratok pályázatával kapcsolatban, amelyben jelenleg is tart a rendőrségi nyomozás. Ebben is közbeszerzési bírságot kapott a főváros. Illetve érdekes volt az egyszemélyes pályázat is, a használt frankfurti villamosok beszerzésére – sorolta Wintermantel a Mediaworksnek.