Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium felújítására és bővítésére – szúrta ki a pestbuda.hu portál. A tendert a Belügyminisztérium alá tartozó BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. írta ki és két lépcsőben valósul meg. Először a Szentkirályi utca 7. újul meg, majd a Trefort utca 6-8. épületet modernizálják.

A munkálatok kiterjednek majd a gépészetre, a belsőépítészeti munkákra, illetve a homlokzat és a tetőzet rendbetételére is. A felújítást várhatóan európai uniós forrásokból finanszírozzák.

A Trefort gimnáziumot 1887-ben építették. Megálmodója báró Eötvös József volt, az építés azonban Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter nevéhez fűződik.

Fotó: Gazdasági Mérnök/Arcanum Digitális Tudománytár

Az épület az I. világháború idején laktanyaként funkcionált. Számos ismert és elismert ember koptatta padjait. Ide járt többek között: Kandó Kálmán gépészmérnök, a vasútvillamosítás úttörője, Heim Pál gyermekgyógyász, Brüll Alfréd, a magyar sport mecénása, Baumgarten Ferenc kritikus, akiről irodalmi díjat is elneveztek, Kármán Tódor fizikus, a szuperszonikus repülés atyja, az űrhajózás úttörője és Teller Ede atomfizikus is.