Az elmúlt években a baloldali politikusok által egyik legtöbbet díjazott személy lett Iványi Gábor, aki Józsefvárosban, a Dankó utcában működtet hajléktalanellátót, valamint egy 1981-ben alapított egyház, a Magyarországi Evangélikus Testvérközösség lelkészi vezetője is egyben.

Gettónapló: A „jóságos” Iványi hozta Józsefvárosra a tarthatatlan hajléktalanhelyzetet

A néhány százalékos népszerűségi mélypontra zuhant MSZP-t tavaly elhagyó Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő még 2019-ben alapított egy díjat, az Európai Hazafi Díjat, amit baloldali személyeknek – pl. Bródy János énekes, Markó Béla politikus – osztanak ki. Idén Iványi Gábor lesz a díjazott – tudatta az ex-szocialista képviselő a közösségi oldalán. Iványi személye a szolidaritás, az önzetlenség, a társadalmi felelősségvállalás és a demokratikus jogállami értékek kérlelhetetlen védelmének egyik kiemelkedő irányadója – méltatta Ujhelyi a hajléktalanellátó vezetőjét.

Képviselők akadályozták az Iványi ellen költségvetési csalásért indított hatósági eljárást

Iványi Gábornak – aki tavaly költségvetési csalás gyanújába keveredett – még 2021-ben Budapest díszpolgára címet adott Karácsony Gergely főpolgármester, illetve az Oltalom egyesületét Zabala Gábor-díjjal ismerték el. Emellett Pikó András polgármester Józsefváros közösségeiért elismeréssel jutalmazta Iványit 2020-ban. Iványi neve felmerült a köztársasági-elnök jelölésekor is. Márki-Zay Péter az egyesült baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje az Oltalom vezetőjét látta volna szívesen köztársasági elnökként. Iványi mögött a Jobbik kivételével fel is sorakoztak a baloldali pártok, ám az államfő végül Novák Katalin lett.