Némi csúszással, de végre elkészült az M3 metróvonal felújításának utolsó két állomása, a Józsefváros és Ferencváros határán álló Nagyvárad téri, illetve a Lehel téri megálló. A beruházás 5 és fél év alatt valósult meg, amelybe a kormány 44,7 milliárd forintot, az európai unió 147 milliárdot, illetve a főváros 5,5 milliárdot adott bele. A metróvonal felújítását Tarlós István főpolgármester indította el, aki levélben gratulált utódjának a projekt befejezéséhez.

Fotó: Mónus Márton / MTI

„Célunk közös, egész Magyarország javát szolgálni, ehhez Budapest fejlesztésén keresztül is vezet az út” – mondta az átadáson Navracsics Tibor területfejlesztésért felelős miniszter kifejtve, hogy sokak együttműködésére volt szükség a beruházás során.

Karácsony Gergely köszönetet mondott Tarlós Istvánnak, a kormánynak és az Európai Uniónak, valamint mindazoknak, akik dolgoztak a projekten.

Fotó: Mónus Márton / MTI

Volt idő, amikor sötétebben látta Karácsony Gergely a metrófelújítást. Emlékezetes: a 2019-es önkormányzati kampányban központi téma volt az M3-as metró.

Fotó: Mónus Márton / MTI

Karácsony hőmérőkkel szemléltette a klímaberendezések hiányát a szerelvényekben, azonban főpolgármesterré válva ez a kérdés már olyannyira nem volt fontos számára: így azt kihúzta a tervekből.