Mivel a koronavírus miatt hozott hatályos jogszabályok szerint a könyvtárak látogatása jelenleg tilos, ezért a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) új cserepont szolgáltatást indít. Így a könyvtárakba való belépés nélkül – átmeneti lehetőségként – ajtón, vagy ablakon keresztül adják át az előzetesen igényelt könyveket mindazoknak, akiknek hiányzik a könyvtár kínálata – közölte a FSZEK a honlapján.

A FSZEK közleménye arról is tájékoztatja az olvasókat, hogy a könyvtári tagságok és kölcsönzések lejáratát ismételten meghosszabbította a jelenleg március 1-jéig érvényes veszélyhelyzeti korlátozások időpontját figyelembe véve. Mint írták: amennyiben a jogszabályok lehetővé teszik a könyvtár tényleges újranyitását, 30 nap türelmi idő áll majd rendelkezésre a már kikölcsönzött művek visszaadására. Jelenleg csak azoknak kell visszavinni a 2020. november 11-i zárás előtt kikölcsönzött műveket, akik élni kívánnak a könyvkölcsönzés lehetőségével a Könyvtári Cserepontokon.

Ingyenes előjegyzés után lehet kölcsönözni

A könyvek előjegyzésére – amely szolgáltatást átmenetileg ingyenessé tettek – február 8-tól van lehetőség. A február 10-e után kölcsönzött könyvekre lejárat után késedelmi díjat számítanak fel. Az előjegyzés teljesíthetőségéről és az átvételi időpontokról a könyvtár dolgozói értesítést küldenek majd a szolgáltatással élők számára.

A cserepontok listáját és nyitvatartási időket a FSZEK oldalán lehet megtalálni.