Olvasókör, kerekasztal-beszélgetés, ellenzéki politikusi viták lesznek terítéken a #Csakazértis Szikra Tábor elnevezésű eseményen. Hogy ehhez a szerény programkínálathoz miért kellet adománygyűjtésbe fognia a szélsőbaloldali társaságnak az nem egyértelmű, mindenesetre állításaik szerint már mintegy 2,5 millió forintot kalapoztak össze. S hogy mit takar a „Nem tarthatjuk meg kicsiben? Megtartjuk nagyban!” szlogen az még nagyobb rejtély, hiszen eredetileg egy koncertekkel tarkított háromnapos rendezvényt tartottak volna.
A bodajki helyszín azonban nem kért a szikrásokból, ahogyan később más települések sem fogadták be a szélsőbaloldali dzsemborit. Végül a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat kezelésében lévő Népligetbe tették át a tábort, ami időtartamát tekintve – a nyilvánosan elérhető program szerint – immár félnaposra zsugorodott.
A Szikra azonban tovább gyűjt: állításuk szerint 4 millióra van szükségük a tábor megszervezéséhez. Hogy pontosan mi kerül nekik ennyibe, az nem világos. A Magyar Nemzet arról ír, hogy az adományozók között lehet a Párbeszéd pártalapítványa is, amely rendszeresen támogatta Jámbor táborait a korábbi években, az egyesület azonban a legutóbbi elszámolását nem tette közzé, holott erre törvény kötelezi.
A Szikra elutasítottsága számos tényezőből fakadhat. A szélsőbaloldali tömörülés év elején az antifa-támadások miatt került a sajtóorgánumoka, majd az egyik aktivistájuknál tartott házkutatás során találtak hétezer pornográf felvételt.