No de lássuk mit takar pontosan az örömhír. A BKK tájékoztatása szerint június 21-én késő délutántól használhatják az utasok azt a két fedett buszvárót, amely a Rákóczi úton közlekedő Keleti pályaudvar irányú buszok megállójába telepítettek.

Mint írták:

a fedett megállóhelyek védenek az időjárás viszontagságaitól, így például az erős napsütés vagy az eső ellen.

Fotó: Hírnyolc

Hát ez is valami. Mondjuk érthető, hogy a beruházás minden apró lépését megünneplik Karácsony Gergelyék, hiszen sok más eredményt nem tudnak felmutatni, mint azokat a projekteket, amelyekre elődeik fedezetet biztosítottak. Igaz ezt is sikerült részben elbénázni, hiszen a fiók mélyére két évre száműzött projekt idő közben megdrágult és csak fapadosra tudják felújítani, azt is drágábban. De lehet, hogy az sem segített, hogy az év elején hetekig álltak a munkálatok.

Éppen úgy, mint a közelmúltban a Somogyi Béla utcában, ahol még csak most kezdték el a csatornaépítést. A teljes kivitelezés befejezését idénre ígérik, a Blaha Lujza tér felújításával együtt.